El clásico: Nagyon jó a Barca, de nem szokásom félni - Pellegrini

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 14:13
Manuel Pellegrini, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette: bármilyen jó csapatnak tartja is a szombati riválist, a Barcelonát, előzetesen ellene sem tekinti jó eredménynek a döntetlent.

„A döntetlen számunkra mindig rossz eredmény. Sohasem játszunk ikszre, ami alól természetesen ez a meccs sem kivétel" – jelentette ki Manuel Pellegrini, a spanyol tabellát jobb gólkülönbsége révén a Barca előtt vezető Real Madrid trénere a mérkőzést felvezető pénteki sajtótájékoztatón, hozzátéve: az összeállításban sem befolyásolja, hogy éppen ki az ellenfél.

A madridi szakvezető elárulta: mindkét együttes részéről nyílt sisakos, gólra törő futballra számít. Arra a kérdésre, miszerint a keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntőn (Barcelona–Arsenal 4–1) látottak után fél-e a Barcelonától, a következőket mondta:

„Nagyon jó csapatnak tartom a Barcelonát, de egyrészt nem szokásom félni, másrészt a jövőre nézvést sohasem tartom feltétlenül mérvadónak a mögöttünk hagyott mérkőzéseket. Bár abban azért reménykedem, hogy a tőlünk megszokott hazai teljesítményt nyújtjuk majd..."

A Real Madrid a legutóbbi 15 hazai bajnoki találkozóját megnyerte.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik