Keirrison immár hivatalosan is a Barcelonáé

Vágólapra másolva!
2009.07.23. 14:30
A Barcelona hivatalos honlapján tette közzé, hogy megszerezte a Palmeiras 20 éves támadóját, Keirrisont. A katalán klub közleménye szerint 14+2 millió eurót fizet a brazil csatárért, aki öt évre szóló szerződést köt az együttessel, de a következő szezont kölcsönben tölti egy másik csapatnál.
Keirrison (jobbra) immár a Barcelona játékosa
Fotó: Action Image (archív)
Keirrison (jobbra) immár a Barcelona játékosa
Keirrison (jobbra) immár a Barcelona játékosa
Fotó: Action Image (archív)
Keirrison (jobbra) immár a Barcelona játékosa

Immár hivatalos, hogy a Palmeiras üdvöskéje, Keirrison a Barcelonában folytatja pályafutását. Legalábbis a katalán klub tulajdonába kerül. A hírről, amelyet már közel egy hónapja sejteni lehetett, a Barca hivatalos honlapja számolt be.

A spanyol együttes 14 millió eurót fizet a 20 éves csatárért, valamint szereplésének függvényében további 2 millió euró ad érte. A teljes nevén Keirrison da Souza Carneirónak nevezett játékos ma délután fél 5-kor érkezik meg Barcelonába a hivatalos fotózásra.

A Barcával ötéves szerződést kötő brazil azonban a következő idényben még biztosan nem játszik Lionel Messiékkel, mivel a spanyolok kölcsönadják, hogy tapasztalatot szerezzen.

„A klub úgy döntött, hogy igazol egy nagyon fiatal játékost, aki rendkívül gólérzékeny, és kiválóan játszik. Ám a soron következő idényben még nem számítok rá, hanem kölcsönadjuk” – mondta Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője még hétfői sajtótájékoztatóján.

KEIRRISON-GÓLOK 2008-BÓL

Legfrissebb hírek

Klub-vb: a játékmegszakítás sem zavarta meg a brazilokat, simán nyert a Palmeiras

Klub-vb
2025.06.19. 20:56

Klub-vb: az időjárás közbeszólt, félbeszakadt a Palmeiras–Al-Ahli mérkőzés

Klub-vb
2025.06.19. 20:18

„Sokkal jobbak voltunk, mint a Porto” – az elpuskázott helyzetek miatt keseregnek a Palmeirasnál

Klub-vb
2025.06.16. 10:55

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.16. 06:57

A brazil klubok kontinensváltásával fenyegetőzik a Palmeiras elnöke

Minden más foci
2025.03.11. 17:35

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Elkészült a 2025-ös klubvilágbajnokság kalapbeosztása

Minden más foci
2024.12.03. 18:41

Már nagyon várják a Chelsea-nél a brazil csodagyereket

Minden más foci
2024.10.22. 11:19
Ezek is érdekelhetik