A bírónak is köszönhetően győzött a Real Madrid az Osasuna ellen

Vágólapra másolva!
2009.01.18. 19:03
A Real Madrid 3–1-re legyőzte az Osasunát a Santiago Bernabéu Stadionban a Primera División 19. fordulójában. Az első félidőben a pamplonai csapat szerzett vezetést, ám a második játékrészben fordított a királyi gárda. Juanfrannal szemben kétszer is szabálytalankodtak a hazaiak a tizenhatoson belül, ám a játékvezető mindkét esetben az Osasuna szélsőjének adott sárga lapot színészkedésért. Vadócz nem kapott lehetőséget a mérkőzésen.
Cannavaro (jobbra) lecserélésével sokat javult a Real Madrid védelme
Fotó: Reuters
Cannavaro (jobbra) lecserélésével sokat javult a Real Madrid védelme
Cannavaro (jobbra) lecserélésével sokat javult a Real Madrid védelme
Fotó: Reuters
Cannavaro (jobbra) lecserélésével sokat javult a Real Madrid védelme

A héten nagy változásokat átélő (közgyűlési botrány nyilvánosságra kerülése, elnökváltás) Real Madrid a futballpályán próbálta feledtetni a klub ügyes-bajos dolgait: a Santiago Bernabéu Stadionban fogadta az Osasunát.

A vendégek magyar légiósa, Vadócz Krisztián a pamplonai együttes utóbbi három – nyeretlen – mérkőzését végigjátszotta, de most José Antonio Camacho mester csak a kispadra ültette le a válogatott középpályást.

Szavazás

Ki nyeri a 2008–09-es spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Jól belekezdtek a csapatok a középkezdés után: a Real Madridnak mindössze 24 másodpercre volt szüksége, hogy veszélyeztessen az Osasuna kapuja előtt, ám a vendégek az ellentámadásból majdnem betaláltak.

A 13. percben Fernando Gago állította meg a hazai tizenhatoson belül Juanfrant. A szabálytalannak tűnő szerelést nem „torolta meg” a játékvezető, sőt az Osasuna szélsőjének adott sárga lapot.

A 20. percben aztán már tényleg a pamplonai együttes örülhetett: a cseh Jaroslav Plasil adott be a bal oldalról, és a magasan érkező labdát az iráni Javad Nekounam Fabio Cannavaro mellől fejelte a hazaiak kapujába a hosszú oldalon (0–1).

Három perccel később Sergio Ramos majdnem kiegyenlített, sőt a 37. percben a Real Madrid védője a vendégek kapujába talált, de továbbra is az Osasuna vezetett. Ramos egy beívelt szabadrúgást csúsztatott a kapuba, de a játékvezető les miatt – jogosan – nem adta meg a gólt.

A félidő végén még Raúl helyzetbe került, de nem sikerült értékesítenie Gago labdáját, így egygólos hátrányban mehetett a szünetre Juande Ramos csapata.

A második félidőt – az elsőhöz hasonlóan – jól kezdte a Real Madrid, és ezúttal sikerült betalálnia az Osasuna kapujába. Ehhez szükség volt Roberto Fernández kapus nagy bakijára is, aki csak beleütni tudott Sergio Ramos jó 30 méterről leadott, középre tartó lövésébe, és a labda a hálóba perdült (1–1).

A 63. percben aztán a vezetést is megszerezte a „királyi gárda”. Gonzalo Higuaín passzolt Arjen Robbenhez, aki egy csel után keresztbe lőtte a labdát a tizenhatos bal oldaláról, és a középen helyezkedő Higuaín az üres kapuba helyezett (2–1).

A 83. percben Pérez Burrull játékvezető ismét megmutatta, hogy ezen a meccsen nem volt a helyzet magaslatán, és ennek Juanfran itta meg a levét. Az Osasuna szélsője eltolta Pepe mellett a labdát, és a portugál válogatott védő szabálytalankodott ellene, ám a bíró büntető helyett még egy sárgát adott Juanfrannak – ismét jogtalanul.

Arjen Robben az utolsó pillanatokban – Roberto segítségével – megadta a kegyelemdöfést az Osasunának (3–1), így a Real Madrid – némi játékvezetői segítség mellett – megnyerte a találkozót.

A Villarreal a Mallorcát fogadta az El Madrigalban vasárnap délután. A sárgamezesek az első félidőben kétgólos előnyt szereztek. A 29. percben bal oldali szöglet után a középen helyezkedőJoan Capdevila fejelt a vendégek kapujába (1–0).

A 32. percben Iván Ramis szabálytalankodott Santiago Cazorlával szemben a tizenhatoson belül, és a jogosan megítélt büntetőt Giuseppe Rossi lőtte a kapu jobb oldalába (2–0).

A második félidőben nem esett gól, így a Villarreal begyűjtötte a három pontot hazai pályán.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA



PRIMERA DIVISIÓN

19. FORDULÓ
Real Madrid–Osasuna 3–1 (Sergio Ramos 49., Higuaín 63., Robben 93., ill. Nekounam 20.)
Villarreal–Real Mallorca 2–0 (J. Capdevila 29., Rossi 33. – 11-esből)
Real Valladolid–Real Betis 1–3 (Prieto 22., ill. Xisco 16., Sergio García 62., 90.)
Recreativo Huelva–Sporting Gijón 2–0 (Jorge 5. – öngól, Colunga 54.)
Getafe–Racing Santander 0–1 (Zigics 24.)
Málaga–RCD Espanyol 4–0 (Adrián 35., Apono 57. – 11-esből, Baha 85. – 11-esből, Luque 92.)
KÉSŐBB
Athletic Bilbao–Valencia (19.00)
Almería–Atlético Madrid (21.00)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Barcelona–Deportivo 5–0 (Messi 21., Henry 27., 81., Eto’o 41., 86. – tizenegyesből)
Sevilla–Numancia 1–0 (Renato 82.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Barcelona 19 16 2 1 59–13 +46 50
2. Real Madrid 19 12 2 5 41–27 +14 38
3. Sevilla 19 11 5 3 27–16 +11 38
4. Valencia 18 10 4 4 36–24 +12 34
5. Villarreal 19 9 6 4 32–25 +7 33
6. Málaga 19 9 4 6 31–27 +4 31
7. Atlético Madrid 18 9 3 6 41–29 +12 30
8. Deportivo 19 9 3 7 23–26 –3 30
9. Santander 19 6 7 6 21–23 –2 25
10. Sporting Gijón 19 8 11 26–39 –13 24
11. Athletic Bilbao 18 6 5 7 24–27 –3 23
12. Valladolid 19 7 2 10 26–30 –4 23
13. Betis 19 6 3 10 25–26 –1 21
14. Getafe 19 5 6 8 24–30 –6 21
15. Almería 18 5 5 8 19–26 –7 20
16. Recreativo 19 5 5 9 17–28 –11 20
17. Numancia 19 6 2 11 24–37 –13 20
18. Espanyol 19 3 6 10 17–32 –15 15
19. Mallorca 19 3 5 11 18–37 –19 14
20. Osasuna 19 2 7 10 20–29 –9 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik