Ramón Calderón: „Hibákat követtem el, szabálytalanságokat nem!”

Vágólapra másolva!
2009.01.16. 21:16
Ahogy arról már írtunk pénteken délután, a klub elnökségi ülésén benyújtotta lemondását Ramón Calderón, a Real Madrid klubelnöke. A „blancók” elnöke tehát – bár szerdán még úgy nyilatkozott, marad a posztján – belebukott a közgyűlési botrányba, helyét az alelnök, Vicente Boluda veszi át. Calderón lemondását követően azt mondta, hibákat követett el, ám szabálytalanságokat nem.
Calderón két és fél évig volt a Real Madrid elnöke
Fotók: Reuters
Calderón két és fél évig volt a Real Madrid elnöke
Calderón két és fél évig volt a Real Madrid elnöke
Fotók: Reuters
Calderón két és fél évig volt a Real Madrid elnöke

„Az elnökségi tagok biztatása ellenére úgy döntöttem, hogy lemondok a posztomról” – vágott bele a péntek délután közgyűlést követően mondanivalójába a Real Madrid élén két évig regnáló elnök. „Követtem el hibákat, azonban nem szabálytalanságokat. Emelt fővel távozom!”

Az új elnök, Vicente Boluda
Az új elnök, Vicente Boluda
Mint beszámoltunk róla, a Marca című madridi sportnapilap kedden azzal vádolta meg Calderónt, hogy csalással szavaztatta meg az éves beszámolóját és terveit a klub legutóbbi közgyűlésén. Szerdán még úgy tűnt, hogy túléli a botrányt, ám az új nap új fejleményeket hozott.”

„Nem vagyok gyáva, és nincsen takargatni valóm. Remélem, azzal, hogy felajánlottam a lemondásomat, sikerül kiengesztelnem a népes Real Madrid-rajongótábort. Összefüggéstelen napi pletykákkal bombázzák őket, amelyekkel a média mindenfajta morális magatartást semmibe vesz” – magyarázta előre megírt beszédében Calderón.

Az 57 éves ügyvéd Calderón helyét alelnöke, az 53 éves üzletember, Vicente Boluda veszi át, a nyári elnökválasztásig ő lesz a „királyi gárda” mindenható ura. „Hatalmas felelősség egy ilyen klubot irányítani, lekötelezve érzem magam. Nem utasíthattam vissza a posztot, mert egy ilyen klubnál, mint a Real Madrid nem lehet hatalmi vákuum egészen a nyáron tartandó elnökválasztásokig.”

„Csak azt kérem mindenkitől, hogy mutasson egységet és felelősséget, valamint bizalmat kérek az elnökség felé, amely most irányítja a klubot” – hangzottak Boluda első elnöki szavai.

RAMÓN CALDERÓN A REAL MADRID ÉLÉN

A Real Madrid immár csak egykori elnöke 1951. május 26-án született Palenciában, foglalkozására nézve ügyvéd. Két és fél évvel ezelőtti beiktatásakor a Florentino Pérez által megkezdett utat akarta ő is bejárni – jelesül, hogy a legkiválóbb klasszisok szerződtetését ígérte, ám nem feltétlenül járt sikerrel.

Calderón elnöksége szakmai szempontból sikeresnek tekinthető, a csapat kétszer is bajnoki címet szerzett, egyéb pozitívumot azonban nem említhetünk az elmúlt két és fél esztendőből.

Calderón elnöksége alatt egymást érték a belső viszályok, az elnök és a klub sportigazgatói posztjára általa kinevezett Predrag Mijatovics ténykedése s egyes nyilatkozatai olykor kivágták a biztosítékot a klub támogatói, illetve szurkolói körében. A decemberi közgyűlés tehát csak az utolsó csepp volt a pohárban.


KÉT BAJNOKI CÍM, HÁROM EDZŐ, 20 JÁTÉKOS

Ramón Calderón vezetése alatt a Real Madrid két alkalommal nyerte meg a Primera División küzdelmeit.

A „presidente” regnálása alatt három vezetőedzője volt a „királyi gárdának”: Fabio Capello a 2006–07-es idényben vezette a csapatot, majd Bernd Schuster vette át a helyét. A német szakembert decemberben menesztették, s a kispadra Juande Ramos ült le.

Calderón ideje alatt sem hagyta el „jó szokását” a Real Madrid: bőven igazolt játékosokat. A távozó elnök nevéhez 20 futballista megszerzése fűződik.


IGAZOLÁSOK
2006 nyarán: Fabio Cannavaro, Emerson, Mahamadou Diarra, Ruud van Nistelrooy, José Antonio Reyes
2007 telén: Marcelo, Gonzalo Higuaín, Fernando Gago
2007 nyarán: Cristoph Metzelder, Pepe, Jerzy Dudek, Javier Saviola, Gabriel Heinze, Wesley Sneijder, Royston Drenthe, Arjen Robben
2008 telén:
2008 nyarán: Rafael van der Vaart
2009 telén: Klaas-Jan Huntelaar, Lassana Diarra, Daniel Parejo
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik