Mijatovics megkezdte a „közelharcot”: már tárgyal az MU-val

Vágólapra másolva!
2008.06.22. 17:55
Az AS című spanyol lap szerint Predrag Mijatovics megkezdte a tárgyalásokat a Manchester Uniteddal, és a királyi gárda vezetői 90 millió euró erejéig szabad kezet adtak a sportigazgatónak. A lap információi szerint Robinho is Angliába kerülhet, ha az MU-nál belemennek, hogy a brazil plusz 45 millió euró ellenében túladjanak Ronaldón. Bernd Schuster a DSF televízió műsorában elmondta két játékos megvásárlásáról lemondanak, ha sikerül megszerezni a portugál zsenit.
Mijatovics mindent megtesz azért, hogy Ronaldo az Eb után is fehér mezben játsszon
Fotó: Reuters
Mijatovics mindent megtesz azért, hogy Ronaldo az Eb után is fehér mezben játsszon
Mijatovics mindent megtesz azért, hogy Ronaldo az Eb után is fehér mezben játsszon
Fotó: Reuters
Mijatovics mindent megtesz azért, hogy Ronaldo az Eb után is fehér mezben játsszon

Az AS című spanyol napilap információi szerint Predrag Mijatovics, a Real Madrid sportigazgatója már megkezdte a tárgyalásokat a Manchester Uniteddal Cristiano Ronaldo megszerzéséről.

A médium információi szerint a sportigazgató valóban megkapta az engedélyt a már korábban is emlegetett 90 millió euró elköltésére, igaz, ez a felső határa annak az összegnek, melyet a Real Madrid a portugál zseni megszerzésére szán.

Tegyük hozzá, ezzel messze túlszárnyalnák azt a rekordnak számító, 73,5 millió eurós summát, melyet korábban a Juventusnak fizettek Zinedine Zidane játékjogáért.

Mijatovics abban is szabad kezet kapott, hogy döntsön Robinho sorsáról, akit a manchesteriek óhajuk szerint „belefoglalhatnak” az üzletbe, és a brazil érkezése mellett még 45 millió eurót tehetnek zsebre, ha rábólintanak Ronaldo távozására.

Bernd Schuster szintén részt vesz a „hadjáratban”, melyben Mijatovics már a „közelharcot” is megkezdte tárgyalás formájában a „vörös ördögök” illetékeseivel.

„A Ronaldóhoz hasonló játékosokért bármekkora összeget hajlandóak vagyunk kifizetni, mivel segíthetnek a legfőbb célunk elérésében, a Bajnokok Ligája megnyerésében” – mondta Schuster a DSF televízió műsorában.

A mester hozzátette, megérti az MU-t, mivel egy klub sem akar elengedni egy olyan értékes játékost, mint Cristiano Ronaldo, és elmondta, a királyi gárda lemond két másik nem megnevezett futballista érkezéséről, – akikkel már közel vannak a megállapodáshoz – ha sikerül „nyélbe ütni” az üzletet az angolokkal.
Legfrissebb hírek

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43
Ezek is érdekelhetik