A Real Madrid egy időre a háttérbe vonul és Ronaldo döntésére vár

Vágólapra másolva!
2008.05.27. 12:03
A Real Madrid illetékesei úgy döntöttek, hogy mostantól kezdve nem tesznek újabb ajánlatot Cristiano Ronaldért, és egy időre felhagynak a játékos „támadásával”. Ez persze nem azt jelenti, hogy lemondtak volna a Manchester United kiválóságáról, hanem azt, hogy innentől kezdve már a portugál klasszis térfelén pattog a labda, és neki kell megtennie a következő lépést.
Ramon Calderon szerint Ronaldónak kell megtennie a következő lépést
Foto: Action Images
Ramon Calderon szerint Ronaldónak kell megtennie a következő lépést
Ramon Calderon szerint Ronaldónak kell megtennie a következő lépést
Foto: Action Images
Ramon Calderon szerint Ronaldónak kell megtennie a következő lépést

Újabb szakaszához érkezett a Real Madrid Cristiano Ronaldóért folytatott akciósorozata. Ha hinni lehet a legutóbbi híreknek, akkor a spanyol klub mostantól csak passzív szereplője lesz az ügynek, legalábbis addig, amíg a játékos nem nyilatkozik egyértelműen terveiről.

Ramon Calderon, a madridiak elnöke elmondta, hogy ők megtették ajánlatukat, mostantól a játékos válaszára várnak.

„Mi megtettük, amit meg kellett. Mostantól a játékostól függünk – mondta Calderon. Az egyetlen, akinek innentől kezdve a nyilvánosság elé kell állnia az üggyel kapcsolatban, az ő.”

A Real Madridnál nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok is szívesen látnák a Manchester Uniteddel a múlt héten Bajnokok Ligáját nyerő Ronaldót, legalábbis erre engednek következtetni Sergio Ramos szavai:

„Nem lenne rossz, ha nálunk játszana. Úgy gondolom minden klub szeretné, ha ilyen játékosa lenne. Szerintem jelenleg ő a világ legjobbja, és örömmel látnánk csapatunkban” – mondta a spanyol védő.

Érdekes, hogy pont Ramos nyilatkozta ezt, hiszen őt is megemlítették azon játékosok között, akiket a Real Madrid odaadhat Ronaldóért. A hírek szerint a királyi gárdától legutóbb Ramos mellett, Mahamadou Diarrát, Robinhót és 50 millió eurót kért az angol klub a portugál klasszisért.
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
11 órája

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Messi–Ronaldo 11–10. Ja, nem! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.20. 23:25

Messinek, Cristiano Ronaldónak és Mbappénak is jóval több időre volt szüksége arra, amit Yamal már most elért

Spanyol labdarúgás
2025.02.18. 09:43

Vesztegzár – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.17. 23:05

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

„A valóságot a számok mutatják meg” – Di María szerint Messi, és nem Ronaldo minden idők legjobbja

Minden más foci
2025.02.14. 11:34

Szappanos: Ronaldónak olyan aurája van, hogy szinte leül az ember

Labdarúgó NB I
2025.02.11. 10:05
Ezek is érdekelhetik