Sajtóhírek szerint Philipp Lahm elkötelezte magát a Barcelonához

Vágólapra másolva!
2008.04.25. 17:44
A német válogatott hátvédnek, Philipp Lahmnak 2009-ben lejár a szerződése jelenlegi csapatával, a Bayern Münchennel, és a héten játékos bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a kontraktust. A spanyol AS című sportlap pénteken arról számolt be, a Barcelona már meg is egyezett a futballistával, hogy náluk folytatja pályafutását.
A német válogatott Philipp Lahm Spanyolországban folytathatja pályafutását
Fotó: Action Images (archív)
A német válogatott Philipp Lahm Spanyolországban folytathatja pályafutását
A német válogatott Philipp Lahm Spanyolországban folytathatja pályafutását
Fotó: Action Images (archív)
A német válogatott Philipp Lahm Spanyolországban folytathatja pályafutását

„Még az előtt szeretnék távozni Münchenből, hogy lefele ívelne a karrierem. Két évet játszottam Stuttgartban, majd hármat a Bayernben, amely Németország legjobb alakulata. Úgy gondolom, itt az idő váltani” – nyilatkozta csütörtökön Philipp Lahm, a bajorok 24 éves védője.

Ezt követően pénteken az AS című spanyol lap arról számolt be, hogy a labdarúgó már meg is egyezett az FC Barcelonával, és négy évre kötelezte el magát a katalán együtteshez.

Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor léphet életbe a szerződés, ugyanis a spanyoloknak még a Bayern Münchennel is meg kell egyezniük, hiszen Lahmot 2009-ig szerződés köti a „bőrnadrágosokhoz”.

A német együttes ügyvezetője Karl-Heinz Rummenigge azt nyilatkozta a futballistával kapcsolatban, hogy szeretné, ha kitöltené németországi szerződését, de az egyértelmű, hogy ha a Bayern pénzt akar kapni érte, akkor mielőbb kénytelenek lesznek túladni rajta.

A Barcelona egyébként Gianluca Zambrottát kívánja pótolni Lahmmal, az olasz védő ugyanis a nyáron szeretne visszatérni hazájába, a Milan együtteséhez.
Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
Tegnap, 8:36

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57
Ezek is érdekelhetik