Félidőben még döntetlenre állt, de végül simán győzött a Barca

Vágólapra másolva!
2008.03.23. 19:09
1–1-es félidő után végül fölényes, 4–1-es győzelmet aratott az FC Barcelona a Valladolid ellen a spanyol bajnokság 29. fordulójában, ezzel tovább tapad a listavezető Real Madridra. A kameruni Samuel Eto’o tizenegy gólnál jár ugyanennyi bajnoki után.
Xavi remekül mozgatta a társakat
Fotó: Reuters
Xavi remekül mozgatta a társakat
Xavi remekül mozgatta a társakat
Fotó: Reuters
Xavi remekül mozgatta a társakat

A Barcelona egyből nekiesett a Valladolidnak. A fiatal Bojan Krkic a 4. percben már a második gólját szerezhette volna, de egyik próbálkozásánál sem járt szerencsével.

A vendégek egészen a 23. percig állták a rohamokat, élükön Sergio Asenjo kapussal. Ekkor azonban a jó formában védő portás sem tudott mit kezdeni Eto’o közeli lövésével. A kameruni csatár Krkic bal oldali beadását belsőzte szép mozdulattal kapásból a kapu bal oldalába. Ez volt Eto’o 11. gólja 11. bajnokiján! 1–0

Nyolc perc elteltével viszont egyenlített a Valladolid! A játékvezető kis jóindulattal befújt egy büntetőt a vendégcsapat javára, Jonathan Sesma pedig nem hibázott, értékesítette a tizenegyest. 1–1

A bekapott gól megfogta a Barcát, az első félidőben már nem is tudta újra magához ragadni a vezetést.

Nem úgy a második játékrészben. A 47. percben Andrés Iniesta lépett ki Yaya Touré indításával, és miután elhúzta a kapus mellet, kissé kisodródott helyzetből a kapuba gurította a labdát. 2–1

A 62. percben betalált az addig is rendkívül aktív Krkic is. Xavi szabadrúgása után került elé a labda, és éles szögből vette be a kaput. 3–1

A Valladolid nem adta fel a küzdelmet, amit egy érvénytelenített gól, valamint egy felsőlécre lőtt labda jelzett.

A kimaradt vendéglehetőségek után végleg eldöntötte a meccset a Barcelona. A 83. percben Eto’o húzta el Asenjo mellett a labdát, majd középre lőtt labdáját Krkic lőtte közelről a hálóba saját testi épségét sem kímélve. 4–1

PRIMERA DIVISIÓN

29. FORDULÓ
Barcelona–Valladolid 4–1 (Eto’o 24., Iniesta 47., Krkic 62., 83. ill. Sesma 31. – 11-esből)
Levante–Villarreal 1–2 (Ángel 64., ill. Fernández 27., Franco 82.)
Osasuna–Betis 0–1 (M. D. González 53.)
Santander–Recreativo 2–0 (Orteman 80., Smolarek 90.)
Real Murcia–Espanyol 4–0 (Ivan 36., 47. – az elsőt 11-esből, Abel 63. – 11-esből, Richi 84.)
Zaragoza–Almería 1–1 (Ricardo Oliveira 68. ill. Negredo 89.)
Később játsszák:
Real Madrid–Valencia2–3 (Raúl 34., 55. ill. Villa 33., 66., Arizmendi 88.)
Athletic Bilbao–Getafe (vasárnap, 21.00)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:

1. Real Madrid 28 20 2 6 59-25 +34 62
2. Barcelona 29 17 7 5 57-26 +31 58
3. Villarreal 29 17 5 7 49-37 +12 56
4. Atletico Madrid 28 14 5 9 48-32 +16 47
5. Racing Santander 29 13 8 8 31-27 +4 47
6. Sevilla 28 14 3 11 56-37 +19 45
7. Espanyol 29 13 6 10 40-39 +1 45
8. Getafe 28 11 6 11 37-36 +1 39
9. Almeria 29 10 9 10 26-28 -2 39
10. Athletic Bilbao 28 9 9 10 28-28 0 36
11. Valencia 28 10 6 12 31-41 -10 36
12. Real Betis 29 9 8 12 33-40 -7 35
13. Osasuna 29 9 7 13 30-33 -3 34
14. Deportivo La Coruna 28 9 7 12 33-40 -7 34
15. Mallorca 28 7 13 8 45-42 +3 34
16. Zaragoza 29 8 9 12 40-49 -9 33
17. Valladolid 29 8 8 13 33-49 -16 32
18. Recreativo Huelva 29 8 8 13 31-48 -17 32
19. Murcia 29 6 8 15 26-45 -19 26
20. Levante 29 5 4 20 24-55 -31 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik