Bernd Schuster nem osztja a Real Madridot ért becsmérlő kritikákat

Vágólapra másolva!
2008.02.25. 17:22
Bernd Schuster, a spanyol listavezető Real Madrid trénere felháborodva vette tudomásul, hogy csapatát infantilisnek nevezték, és kinevették a Getafe ellen kapott gyermeteg – végül döntőnek bizonyuló találat után. A találat rendkívül sokba került a madridiaknak, hiszen az ősi rivális FC Barcelona immár két pontra megközelítette őket a tabellán.
Bernd Schuster tanácstalannak tűnik mostanság
Imago
Bernd Schuster tanácstalannak tűnik mostanság
Bernd Schuster tanácstalannak tűnik mostanság
Imago
Bernd Schuster tanácstalannak tűnik mostanság

A német edző a spanyol sajtónak adott nyilatkozatában nem neheztel játékosaira a kétségkívül abszurd körülmények közepette született gól miatt.

A 62. percben Robben érvénytelenített találata után a gólörömből felocsúdott játékosok még a reklamálással foglalkoztak, miközben Casquero már a királyi gárda térfelén vezette a labdát.

A nigériai Uche így könnyedén ajtó-ablak helyzetbe került és meg is szerezte a később győztesnek bizonyuló találatot.

"Hidegzuhany volt ez az eset a számomra , én ehhez hasonlóval még nem találkoztam. Emiatt a figyelmetlenség miatt vesztettünk, ez kétségtelen, hiszen nagyon jól védekeztünk."

"Mindazonáltal nem fogok ezt komolyabban számonkérni a játékosaimon. Ami fontosabb, hogy őszintén szólva úgy érzem, kijöttünk a ritmusból. Korábban nem fordulhatott volna elő, hogy egy ilyen apró hiba miatt elveszítsünk egy mérkőzést hazai pályán."

A találat rendkívül sokba került a madridiaknak, hiszen az ősi rivális FC Barcelona immár két pontra megközelítette őket a tabellán. A katalánok négy forduló alatt hét pontot hoztak a "sötét februárt" átélő blancókon, akik ráadásul emberemlékezet óta nem kaptak ki a Bernabeuban.

A királyi gárda fölött sokan már meg is kongatták a vészharangot. Tény, hogy a kupából, kiesett és a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén kikapott az együttes, ebben az évben pedig hat győzelem és hat vereség a mérlege Bernd Schuster csapatának eddig. Nem is csoda, hogy teljessen nyílttá vált a verseny a bajnoki címért a Primera Divisonban.

Ramón Calderón klubja ugyan 120 millió eurót költött a nyáron, sokak szerint mégis hiányoznak azok a klasszisok, akik az állandóságot képviselnék a csapatban, és kihúzhatnák a pácból a madridiakat.

A spanyol szakemberek egyöntetűen úgy vélik, nagyon hiányzik a csapatból a fazonszabász Robinho, és további bánatra ad okot, hogy Ruud Van Nistelrooy sem termeli futószalagon a gólokat az utóbbi hetekben. Azt is egyre többen felemlegetik mostanság, hogy a német edző csapatai hagyományosan mindig leeresztenek a tavaszi szezonra...


A GETAFE REAL MADRID ELLENI FURCSA GÓLJA
Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
10 órája

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Sikerült megoldani a finanszírozást, két éven belül befejezik a Valencia új, de félkész stadionját – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 21:31

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54
Ezek is érdekelhetik