Bojan Krkic beállítása után nyerte meg a meccset a Barcelona

Vágólapra másolva!
2007.11.24. 22:00
Egy órán keresztül eredménytelenül támadott a Barcelona a Recreativo ellen, ám egy szöglet utáni Milito-fejesgól megtörte a jeget. A győzelemben főszerepet játszott a fiatal Bojan Krkic, aki megszerezte második gólját az élvonalban, és igencsak aktív volt.
Bojan Krkic beállt, majd nem sokkal később gólt rúgott
Reuters
Bojan Krkic beállt, majd nem sokkal később gólt rúgott
Bojan Krkic beállt, majd nem sokkal később gólt rúgott
Reuters
Bojan Krkic beállt, majd nem sokkal később gólt rúgott

A Barcelona együttese a Recreativót fogadta a Nou Campban. Frank Rijkaard együttesében nem volt ott Ronaldinho, Gudjohnsen ellenben bekerült a kezdőbe.

A mérkőzés elején fölényben volt a Barca, jóval többet birtokolták a labdát a katalánok. Komolyabb gólhelyzet azonban a mezőnyfölényből nem adódott, nem igazán dolgoztatták meg Sorrentino kapust.

A hazai közönség nem igazán volt elégedett a kedvencek játékával, az első félóra után már jócskán hallatszott füttyszó a nézőtérről. Való igaz, sok hiba csúszott a támadásokba, Messi hiába igyekezett, a többiek nem igazán nőttek fel mellé. A csapatok gól nélkül vonultak félidőre.

Szünet után Recreativo-helyzettel folytatódott a mérkőzés, ám Sinama-Pongolle elől végül mentett Valdés kapus. Az 54. percben Messi jobbról szép cselekkel tört befelé, és ugyan Sorrentino kapus mellett is ellőtte a labdát, ám volt egy kis baj az irányzékkal.

Gudjohnsen helyett beküldte Krkicet Frank Rijkaard, és ez a csere segített a csapaton. Az első gólban ugyan nem volt sok szerepe, hiszen akkor Gabriel Milito fejelt szöglet után a kapuba, megtörve ezzel a Recre ellenállását.

Nem telt bele két perc és újra Sorrentino hálójában táncolt a labda: ezúttal Henry készítette le a labdát a nemrég beállt Krkicnek, ő pedig a jobb sarokba lőtt. A fiatal klasszis a folytatásban is veszélyesen játszott.

A 81. percben Messi tört be a tizenhatoson belülre, ott pedig Caceres eltakarította őt az útból. A sértett végezte el a büntetőt, és biztosan lőtt a jobb alsó sarokba.

Az utolsó percekben Sorrentino kapus mutatott be bravúrokat, rajta is múlott, hogy a Barca nem növelte előnyét. Igaz, a katalánok így is magabiztosan nyertek, de csak az utolsó félórában játszottak igazán jól.

Rosszul kezdődött a Sevilla számára a Mallorca elleni bajnoki, hiszen bő negyedóra elteltével Ariel Ibagaza találata a vendégeket juttatta előnyhöz. Sőt, a 37. percben Varela megduplázta a Mallorca vezetését, ő is bevette Palop kapuját.

Szünet után szépíteni tudott a Sevilla, Kanouté volt eredményes, de az egyenlítés már nem sikerült a hazai csapatnak.

SPANYOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (LA LIGA)

13. FORDULÓ
Barcelona – Recreativo 3-0 (Milito 63. Krkic 65., Messi 81.-11-es)
Sevilla – Mallorca 1-2 (Kanouté 49. ill. Ibagaza 16., Varela 37.)
Legfrissebb hírek

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Lionel Messi is gratulált az aranylabdás Dembélének

Francia labdarúgás
2025.09.23. 07:55

Sallói nélkül kapott ki a Sporting Kansas City, Gazdag Dániellel ikszelt a Columbus

Légiósok
2025.09.21. 08:00

Közel az aláírás, az Inter Miami mindent megtesz Messi maradásáért

Minden más foci
2025.09.18. 11:44

Pintér Dániel a cserepadról figyelt, Messi és Jordi Alba is betalált a Seattle ellen

Minden más foci
2025.09.17. 09:10

Messi ezúttal sportkártyával döntött rekordot

Minden más foci
2025.09.16. 13:00
Ezek is érdekelhetik