Simán nyert a Ramos-csapat, Kanoute és Kerzsakov is duplázott

Vágólapra másolva!
2007.09.16. 21:12
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a bajnoki bronzérmes, UEFA-kupában címvédő, BL-csoportkörös mérkőzésére készülő Sevilla hazai pályán esélyt sem adott ellenfelének, a Recreativo Huelvának. A házigazda együttes úgy nyert három góllal, hogy a duplázó Kanoute és Kerzsakov közül utóbbi kihagyott egy tizenegyest.
Kanoute két góllal emlékezett
Reuters
Kanoute két góllal emlékezett
Kanoute két góllal emlékezett
Reuters
Kanoute két góllal emlékezett

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Még mindig minden Antonio Puertára emlékeztetett Sevillában. A tragikus körülmények között, fiatal elhunyt védő halála óta első alkalommal lépett pályára hazai környezetben a Sevilla. Így természetesen a gyászé és az emlékezésé volt az összecsapás felvezetése.
Virágcsokrok kerültek a pálya több pontjára, többek között arra a részre, ahol Puerta összeesett, illetve oda, ahol miután eszméletét visszanyerte, még saját lábán hagyta el a pályát.
Természetes volt, hogy a sevillai játékosok érte is küzdenek, hajtanak majd, no de az Huelva ellen egyébként, a kettőzött erő nélkül is biztos győzelmet vártak a nézők.
A kezdés előtt még jött az egyperces gyászszünet, de onnantól kezdve nem volt megállás. Különösen a hazaiak domináltak, és szereztek vezetést már a tizenkettedik percben.
Jesús Navas tört be lendületesen a vendégek tizenhatosán belülre, erőteljes lövését Sorrentino vetődve csak kipaskolni tudta. A legszemfülesebbnek Kerzsakov bizonyult, aki a földön fekvő vendégkapust megelőzve, illetve három késlekedő védő közül a hálóba lőtt.

Támadásban maradt a hazai csapat, érett az újabb gól. Daniel Alvesé volt az érdem: a jobbhátvéd laposan ugratta ki a jó ütemben kilépő Kanoutét, aki elhúzta a labdát a kifutó Sorrentino mellett, majd a hálóba passzolt.

A Sevilla harmadik találatát ugyancsak az a két játékos hozta össze, akik a nyáron nagyon közel álltak a távozáshoz, ám végül a klubnál maradtak. Daniel Alves ezúttal saját térfeléről indította útjára azt a labdát, amely mindenki fölött átszállva eljutott a kapu felé nagy lendülettel robogó Kanoutéig: a gólerős támadó nyolc méterről kapásból a hálóba belsőzött. Pazar találat volt.

Egy perccel később gyakorlatilag első komolyabb helyzetéből gólt ért el a vendégcsapat: Aitor egy jobboldali beadást vágott egy pattanás után védhetetlenül Palop hálójába.

Bár ismét kétgólos volt a különbség, botorság lett volna azt hinni, esélyt szerzett magának a pontszerzéshez a vendégcsapat.

A 70. percben a nem sokkal korábban beállt Konét buktatták tizenegyest érően a vendégek, de Kerzsakov nagy gólt akart lőni, aztán nagyon fogta a fejét: ugyanis csúnyán az légbe küldte a labdát.

A gólerős orosz támadó aztán öt perccel később helyrehozta hibáját: megszerezte második találatát is.

A Sevilla harmadik bajnokiját is megnyerte, a Real Madridhoz hasonlóan még nem veszített pontot a szezonban. Az Huelva két döntetlent követően első vereségét könyvelhette el.

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

3. FORDULÓ:
Sevilla – Recreativo Huelva 4-1 (Kerzsakov 12., 75., Kanoute 34., 54., ill. Aitor 55.)
AZ ÁLLÁS:
1. Real Madrid 3 3 - - 10-2 +8 9
2. Villarreal 3 2 - 1 4-5 -1 6
3. Valencia 3 2 - 1 4-5 -1 6
4. Sevilla 2 2 - - 8-2 +6 6
5. Murcia 3 1 2 - 3-2 +1 5
6. Racing Santander 3 1 2 - 2-1 +1 5
7. Valladolid 3 1 1 1 4-4 0 4
8. Deportivo La Coruna 3 1 1 1 3-5 -2 4
9. Espanyol 3 1 1 1 3-3 0 4
10. Mallorca 3 1 1 1 4-2 +2 4
11. Barcelona 2 1 1 - 3-1 +2 4
12. Almeria 3 1 - 2 5-5 0 3
13. Real Betis 3 - 2 1 3-4 -1 2
13. Zaragoza 3 - 2 1 3-4 -1 2
15. Athletic Bilbao 3 - 2 1 2-4 -2 2
16. Recreativo Huelva 3 - 2 1 3-6 -3 2
17. Atletico Madrid 3 - 2 1 3-4 -1 2
18. Osasuna 1 - 1 - 0-0 0 1
19. Getafe 3 - 1 2 2-6 -4 1
20. Levante 3 - 1 2 0-4 -4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik