Vert helyzetből állt fel és versenyben van az aranyért a Sevilla

Vágólapra másolva!
2007.05.20. 19:23
Győzelmének köszönhetően továbbira is versenyben van a bajnoki címért Sevilla labdarúgócsapata a spanyol első osztályban, miután vert helyzetből fordította meg a mérkőzés a Deportivo otthonában. Fölényes győzelmet aratott idegenben az Osasuna és a Getafe is.
Frederic Kanoute gólja életben tartotta a sevillai bajnoki reményeket
Frederic Kanoute gólja életben tartotta a sevillai bajnoki reményeket
Frederic Kanoute gólja életben tartotta a sevillai bajnoki reményeket
Frederic Kanoute gólja életben tartotta a sevillai bajnoki reményeket

A vasárnap délutáni mérkőzések közül talán Deportivo-Sevilla összecsapás számított a legnagyobb rangadónak, és a tét is itt volt a legnagyobb, hiszen a Sevillának mindenképpen nyernie kellett volna, hogy tartsa a lépést abajnoki címért folytatott harcban a Barcelonával és a Real Madriddal.

Ehhez képest az első játékrészben nem esett gól, igaz a vendégek könnyedén megszerezhették volna vezetést a huszonharmadik percben. Ekkor Kanoute centerezett nagyszerűen Chevanton elé, aki ordító helyzetben lőtte a labdát Aouatéba.

A második játékrészben is teljesen egyenrangú ellenfele volt a Depor az UEFA-kupa-győztesnek, sőt a hetvenkettedik percben egy gyors ellentámadás végén Diaz egy bal oldali beadás után kapásból bevette a Sevilla kapuját.

Azonban a andalúzok nem hagyták ezt ennyiben, és négy perccel később Renato fejesgóljával egyenlítettek, igaz ehhez kellett Aouate is, aki nagyon rossz ütemben mozdult ki a beívelt labdára.

A hajrában aztán jött Navas, és szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozta Kanoutét, aki nem is hibázott, és megszerezte a huszadik gólját is a szezonban.

A Sevilla a három pontnak köszönhetően átvette a vezetést a bajnoki tabellán, azonban a Real Madrid és a Barcelona csak ezután játszik.

Jól kezdődött a mérkőzés az Espanyol számára otthon az Getafe ellen, hiszen Moha találatával már a negyedik percben előnyhöz jutott a barcelonai gárda. A folytatásban azonban a meccs rémálommá vált a hazaiak számára.

A vendégek ugyanis a nyolcadik percben Casquero góljával egyenlítettek, majd az első félidő hajrájában Moral meg is fordította az állást.

Az Getafe a második játékrészben esélyt sem hagyott a hazaiaknak és Pulido, Guizaelső, majd Moral második találatával kiütötték az Espanyolt.

A Levante már az ötödik percben emberhátrányba került az Osasuna elleni összecsapáson. Ekkor Miolina ért kézzel a labdába a tizenhatoson kívül, amiért a játékvezető ki is állította.

Ezt ki is használták a vendégek, első sorban Soldado, aki három gólt is szerzett, és ezzel főszerepet vállalt abban, hogy csapata hazavitte a három pontot.

SPANYOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG

  • 35. FORDULÓ
  • Deportivo - Sevilla 1-2 (Diaz 72. ill. Renato 76., Kanoute 83.)
  • Espanyol - Getafe 1-5 (Moha 4. ill. Casquero 8., Moral 42., 71, Pulido 55., Guiza 65.)
  • Levante - Osasuna 1-4 (Descarga 44. ill. Soldado 18., 32., 64., R. Garcia 45.)
  • Real Sociedad - Celta Vigo 3-1 (Kovacsevics 46., Savio 51., Prieto 77. ill. Lopez 20.)
  • Villarreal - Racing Santander 2-1 (Tacchinardi 19., Cani 57. ill. Melo 65.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik