Oda a Rijkaard-csapat első helye, beelőzött a Real Madrid

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.05.13. 21:01
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában a címvédő Barcelona hazai pályán csak 1-1-re volt képest a szerény Betis ellen, így a katalánok, bár jobb gólkülönbséggel bírnak, visszacsúsztak a második helyre a velük azonos pontszámmal rendelkező Real Madrid mögé, amelynek jobb a két csapat egymás közti mérlege.
Az ötödik percben még minden szép volt a Nou Campban, a végén aztán már előkerültek a fehér kendők is
Az ötödik percben még minden szép volt a Nou Campban, a végén aztán már előkerültek a fehér kendők is
Az ötödik percben még minden szép volt a Nou Campban, a végén aztán már előkerültek a fehér kendők is
Az ötödik percben még minden szép volt a Nou Campban, a végén aztán már előkerültek a fehér kendők is

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

34. FORDULÓ:
Barcelona – Betis 1-1 (Ronaldinho 5. – 11-esből, ill. Sobis 89.)

KÉPGALÉRIA

A baloldali középpályás helyén a tizenhatoson belülre betörő Deco esett el egy becsúszva érkező vendégvédő, Melli közreműködésével. Köztünk maradjon, nem is nagyon akart továbbmenni a portugál középpályás, de a büntető még így is adható volt.

A tizenegyest Ronaldinho végezte el, aki nagy összpontosítást követően lőtt nagy erővel a kapu jobb oldalába. Nem volt túl jó lövés, de elég erős volt ahhoz, hogy ne tudjon hárítani Contreras, a vendégek hálóőre. Ez volt a brazil aranylabdás 18. gólja a szezonban.

A 14. percben a hazai publikum ereiben megfagyott a vér, hiszen elég egyoldalú játékot követően Valdés azzal borzolta a nézők és saját csapattársai idegeit, hogy alászaladt egy baloldali szabadrúgásnak, amelyet végül csak szögletre tudott paskolni.

A 24. percben Eto’o egy baloldali beadásra mozdult jó ütemben, majd csúsztatott a kapufa mellé. Nyolc perccel később a kameruni a mérkőzés legszebb mozdulatát mutatta be, amikor kapura ollózta Ronaldinho emelését. A látványos, ám középre tartó lövést azonban a Betis-kapus kiütötte.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Az első félidőt majdnem kapuralövés nélkül tudta le a vendégcsapat, azonban a hajrában Thuram és Puyol szerencsétlenkedett hátul, addig cifrázták a dolgot, főleg a francia, amíg Fernando ziccerét kellett védenie Valdésnek.

A második félidőben egyre jobban kimerészkedett saját térfeléről a vendégcsapat, ennek az lett az eredménye, hogy az addig sem túl acélos hazaiak egyre távolabb kerültek Contreras kapujától, míg a vendégek már helyzetek formájában is jelezni tudták: szükségük lenne legalább egy pontra. Ha már a hazaiak nem biztosítják be maguknak a győzelmet és második találattal.

A hajrában már nem volt a ott Barcában Messi és Ronaldinho. Valdés viszont megint óriásit védett Isidoro lövésénél, előtte szemre nagyon tetszetősen szőtte támadását a vendégcsapat, amelyet a hazai védelem egy emberként nézett. Egyikük sem tudott játékba avatkozni, vagy megakadályozni a Betis-játékosokat a kivitelezésben.

Tulajdonképpen érett a vendégek egyenlítő gólja, akik egy védelmi kihagyást követően végül csak betaláltak a Barcelona kapujába.

Egy gyorsan elvégzett jobboldali szabadrúgást követően a szemfüles Sobris tört be a tizenhatoson belülre, majd beadás helyett éles szögből kapura lőtt, a laposan megküldött labda pedig Valdés és a kapufa között a hálóba vágódott. A Barcelona védelem megint rendkívül lassan reagálta le a történteket.

Az eredmény már nem változott, két értékes pontot veszített el a katalán csapat, amely egyelőre csak annyit jelent, hogy ideiglenesen el kellett búcsúzniuk az első helytől. A forma – hétközben 0-4- idegenben a Getafe elleni kupaelődöntőben – viszont azt mutatja, a címvédés innen már több mint bravúr lenne a Rijkaard-csapattól.

A Barcelona kilencedszer játszott döntetlent a bajnokságban, negyedszer a Nou Campban, ahol változatlanul veretlen.

A 15. helyen szerénykedő Betis a 15. döntetlenjét érte el, a hetediket idegenben.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

Valverde volt a világ „legfoglalkoztatottabb” játékosa a múlt évadban

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 16:34

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
2025.07.13. 11:52

Santi Cazorla 40 évesen is folytatja, új szerződést írt alá

Spanyol labdarúgás
2025.07.13. 07:54

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08
Ezek is érdekelhetik