Győzelemmel mutatkozott be a vigói kispadon Hriszto Sztoicskov

Vágólapra másolva!
2007.04.15. 19:08
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában hazai pályán minimális különbséggel, 1-0-ra verte a Celta Vigóban a papíron erősebb Deportivo La Corunát. A hazai csapat kispadján így győzelemmel mutatkozott be a héten szerződtetett új vezetőedzője, a bolgár Hriszto Sztoicskov.
Hriszto Sztoicskov: győztes bemutatkozás a vigói kispadon
Reuters
Hriszto Sztoicskov: győztes bemutatkozás a vigói kispadon
Hriszto Sztoicskov: győztes bemutatkozás a vigói kispadon
Reuters
Hriszto Sztoicskov: győztes bemutatkozás a vigói kispadon
A mérkőzést eldöntő, három pontot érő gólt Baiano a 61. percben szerezte.

Nagyon korán, már a harmadik percben vezetéshez jutott az Espanyol Bilbaóban, de a házigazdák fordítani tudtak. A második félidő közepén Urzaiz előbb egyenlített, majd nem sokkal később a győztes találatot is megszerezte.

Fernando Torres 60. percben szerzett góljával verte az Atlético Madridban a kiesés ellen jelen állás szerint eredménytelenül menekülő Levantét.

A Getafe hazai pályán elgázolta a Villarrealt, a vendéglátók három gólt lőttek és még egy tizenegyest is kihagytak. A vendégek tíz emberrel fejezték be a találkozót, hiszen Franco aznapi a második sárga lapját is megkapta a 75. percben.

A vendéglátók kispadján ülő, nyártól viszont már a Real Madridhoz készülő Bernd Schuster üzent: ő is jó formában van. Nem úgy leendő együttese, a tegnap 2-1-s vereséget szenvedő királyiak.

A Tarragona Portillo 82. percben szerzett góljával fektette két vállra a Zaragozát. Előbbi a kiesés elől menekülve gyűjtögeti pontjait igen szorgosan tavasszal, míg utóbbi BL-indulást érő helyek egyikére hajt. Így viszont nehéz lesz oda is érnie…

Gólnélküli első felvonást követően a második félidő elején gyors gólpárbajt váltott az Osasuna és a Huelva. Utóbbi vendégcsapat került előnybe az 52. percben, de a hazaiak négy perc múlva egyenlíteni tudtak.

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

30. FORDULÓ:
Atletico Madrid – Levante 1-0 (F. Torres 60.)
Getafe- Villarreal 3-0 (Casquero 29., Verpakovskis 66., Pachon 85.)
Gimnástic Tarragona – Zaragoza 1-0 (Portillo 82.)
Celta Vigo - Deportivo La Coruna 1-0 (Baiano 61.)
Osasuna - Recreativo Huelva 1-1 (Cruchaga 56., ill. Pongolle 52.)
Athletic Bilbao – Espanyol 2-1 (Urzaiz 61., 78., ill. Jonatas 3.)

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20
Ezek is érdekelhetik