Lapértesülés szerint Bernd Schuster lesz a Real Madrid edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.03.22. 12:39
Spanyol sajtóértesülés szerint a német Bernd Schuster lesz a Real Madrid abdarúgócsapatának következő vezetőedzője.

Az As című lap - forrásmegjelölés nélkül - azt közölte, hogy Ramon Calderón klubelnök szóban már megegyezett a korábbi válogatott klasszissal arról, hogy ő váltja július 1-től Fabio Capellót a kispadon. A 2009-ig szerződéssel rendelkező olasz mester állítólag egyéves fizetését kapja meg végkielégítésként.

A cikk szerzője kifejti, hogy az 1988-tól 1990-ig a Realban futballozó - és a szurkolók körében máig rendkívül népszerű - Schustert 2008-ig köti megállapodás az ugyancsak élvonalbeli Getaféhez, amely egymillió eurós lelépti díjat követel érte.

Calderón már tavaly leigazolta volna a német szakembert, ám Predrag Mijatovic sportigazgató akkor inkább a Juventustól távozó Capellót favorizálta.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik