Saviola: Barcelona vagy Olaszország

A.B. A.B.A.B. A.B.
Vágólapra másolva!
2007.02.10. 13:52
Javier Saviola ismét kijelentette: szeretne maradni az FC Barcelonánál, de ha távoznia kell, akkor elsősorban Olaszország jöhet szóba. Az argentin csatár szerződése a nyáron jár le a katalán együttesnél, s egyelőre még nem kapott ajánlatot a hosszabbításra.
Saviola szerdán a franciákat is elszormorította góljával
Reuters
Saviola szerdán a franciákat is elszormorította góljával
Saviola szerdán a franciákat is elszormorította góljával
Reuters
Saviola szerdán a franciákat is elszormorította góljával
„Még semmi sem dőlt el. A Barcát azonban biztosan nem árulom el, vagyis a Real Madridhoz biztosan nem megyek” – jelentette ki a kiváló csatár.

A támadó 2001-ben került a katalánokhoz, de gólerős játéka is kevés volt ahhoz, hogy megszilárdítsa helyét a gránátvörös-kékek kezdőcsapatában. Leigazolása óta a Barca kétszer is kölcsönadta az argentint előbb a Monacónak, tavaly pedig a Sevillának, mely csapattal UEFA-kupa győztes lett.

„Elsősorban a Barcelonát választanám, ez a klub áll a kívánságlistám első helyén. De más lehetőségek is kínálkoznak előttem, elsősorban Olaszországból. Megvárom a mostani klubom ajánlatát, s majd akkor döntök, hogy elfogadom-e. Ha csapatot kell mégis váltanom, akkor valószínűleg külföldre igazolok, hogy újabb országban szerezzek tapasztalatokat” – hangoztatta a gólerős támadó.

Sajtóértesülések szerint a Spanyolországon kívüli együttesek közül leginkább a Juventus jöhet szóba.

Saviola a mostani idény elején alig kapott lehetőséget a Barcában, de Samuel Eto’o és Lionel Messi sérülése után gólokkal igazolta, a klasszis csatárok közé tartozik. Szerdán a válogatottban is bizonyított, ő szerezte a győztes találatot a franciák elleni presztízsmérkőzésen.

JAVIER SAVIOLA GÓLJA A FRANCIÁK ELLEN

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
22 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53
Ezek is érdekelhetik