Juan Riquelme újra a Boca Juniorsban

Vágólapra másolva!
2007.02.08. 16:04
Címkék
Mauricio Macri, a Boca Juniors elnöke bejelentette, hogy sikerült leigazolnia a Villarreal játékmesterét Juan Roman Riquelmét. A középpályás 1996 és 2002 között már szerepelt a dél-amerikai klubban.
A Villarreal edzője már nem számol a játékossal
A Villarreal edzője már nem számol a játékossal
A Villarreal edzője már nem számol a játékossal
A Villarreal edzője már nem számol a játékossal

A szerződés értelmében az argentin támadó középpályás az év végéig kölcsönbe kerül a dél-amerikai klubhoz, de a csapatnak ezt követően opciós joga lesz a megvásárlására.

Riquelme (kékben) visszatér egykori csapatához
Riquelme (kékben) visszatér egykori csapatához
A rendkívül technikás játékos klubcseréjére azért kerülhetett sor, mert a Villareal vezetőedzője Manuel Pellegrini az utóbbi időben nem játszatta a labdarúgót, miután nem volt megelégedve a teljesítményével. A csapat elnöke Fernando Roig pedig kijelentette, elégedetlen a játékos hozzáállásával.

A Boca Juniorsnál azonban teljesen máshogy vélekednek egykori játékosukról.

„Rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült visszaszereznünk" - nyilatkozta az argentin klub honlapján Mauricio Macri elnök.

Riquelme - aki a világbajnokság után családi okokra hivatkozva lemondta a válogatottságot – 1996 és 2002 között 151 mérkőzésen szerepelt a Bocában, s ez idő alatt 38 gólt szerzett.

2002-ben 11 millió euróért az FC Barcelonához szerződött, de nem tudta beverekedni magát a katalánok kezdőcsapatába.

A 28 éves egykori válogatott futballista – aki csapatával tavaly a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt - négy hónap alatt másfél millió eurót tehet majd zsebre Buenos Airesben.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
26 perce

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
47 perce

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
1 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Hiába a korábbi megegyezés, elköszönt a belga klub Bernd Storcktól

Minden más foci
1 órája

A hajrában fordítottak, továbbjutottak a németek; az angolok kiestek az U19-es Eb-n

Minden más foci
2 órája

Nyílt vízi úszás: Bartalos bronzot, majd ezüstöt nyert a junior Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik