Inkább nem óv a Real Madrid

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2005.09.21. 00:00
Címkék
Az elmúlt hetek eseményei után a Real Madrid és a bírók kapcsolatától hangos a spanyol futballközvélemény és persze a sajtó. Már a Celta Vigo elleni mérkőzésen született egy fantomgól a fővárosiak kárára (a vigói Canobbio lövését követően a labda nem került teljes terjedelmével a gólvonal mögé, a bíró mégis megadta a gólt, amellyel nyert is a vendégcsapat), a legutóbbi hétvégén pedig az Espanyol szerzett vitatható és egyben győztes találatot a királyiak ellen. De la Pena szabadrúgását követően Jarque belefejelt a labdába, ám Rodriguez Santiago játékvezető, mielőtt az espanyolos értékesítette volna a helyzetet, belefújt a sípjába, megzavarva legalább egy-két ütem erejéig a vendégeket.
Az újabb nyilvánvaló bírói baklövés miatt tegnap délelőtt összeült a Real Madrid vezetősége, és a klub jogászaival arról tárgyalt, megóvja-e a találkozót. Noha sok jel arra mutatott, ha a blancók óvnak, akkor újrajátszás lesz - a mérkőzésről készült felvételek egyértelműen bebizonyították, hogy Santiago belefújt a sípjába, ez pedig a szabályok értelmében azt jelenti, hogy attól a pillanattól kezdve minden megmozdulás érvénytelen -, a madridi grémium végül úgy határozott, hogy nem tesz ilyen irányú lépéseket.

"Hűnek kell lennünk a kultúránkhoz, a történetünkhöz, és elő kell segítenünk a játékvezetők szakmai fejlődését is. Az irántuk érzett tiszteletből a Real Madrid nem óvja meg az Espanyol elleni mérkőzést. - indokolta a döntést Florentino Pérez klubelnök. - Vasárnap súlyos hibát követett el a bíró, egyszerűen rosszul értelmezte a szabályokat, ezért nem mehettünk el szó nélkül az eset mellett. Tudjuk, hogy nekünk van igazunk, de anélkül szeretnénk hozzájárulni a játékvezetés színvonalának emelkedéséhez, hogy feszültséget gerjesztenénk a ligában."

Pérez kétségtelenül nagy szavakat használt, viszont az is igaz, hogy Santiago játékvezető állítása szerint ő nem fütyült az ominózus esetnél (a játékvezetői testület szóvivője szerint a nézőtérről érkezett a sípszó…), miközben a televíziós felvételek nemcsak a hangot rögzítették, hanem a mozdulatát is, amikor emeli a kezét, hogy szabálytalanságot jelezzen - azaz erkölcsileg a királyi gárda kerül ki győztesen az esetből.

Az más kérdés, hogy ettől a belső gondok nem oldódtak meg, és több pontja sem lett a csapatnak.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A sport jövője itt kezdődik, állítja Sterbenz Tamás a Netrisk Sport és Innováció Konferenciáról

Egyéb egyéni
7 perce

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
6 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
6 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik