Forrt a levegő Valenciában

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2005.09.18. 00:00
Címkék
Bár a Barcelona csak ma lép pályára, a hét vége első hírét a katalán sztárcsapat szolgáltatta Spanyolországban: Lionel Messi, a Barca 18 éves középpályása 2014-ig meghosszabbította szerződését. Az argentin néhány nappal azután egyezett meg a klubbal az új szerződésről, hogy született egy 2010-ig szóló megállapodás.
Szombat este már futballoztak is, Valenciában a két forduló után százszázalékos Deportivo lépett pályára. A vendégek a remek mérkőzés 24. percében a Valeróntól kiváló passzt kapó Tristán révén vezetést szereztek, ezzel is biztosítva a kétkedőket, hogy jogosan tanyáznak a tabella élén.

A szintén veretlen Valencia ezután megnehezítette a saját feladatát, a Manuel Pablót hátulról felrúgó Baraját kiállították. A szünetben a vele a levegőben ütköző Capdevillát leköpő Aimar ezt megúszta, de a szövetség még indíthat ellene fegyelmi eljárást.

A második félidő elején David Villa megismételtetett büntetőből egyenlített (elsőre elhibázta), majd Munitis egy érthetetlen kezezés után megkapta a második sárga lapját, és hirtelen minden a hazaiak mellett szólt. Az exbenficás Miguel bombagóllal fordítani is tudott, és amikor már úgy tűnt, a valenciaiak otthon tartják a három pontot, Sergio egy laposan középre tett labdára a védők közül kiugorva lecsapott, és egyenlített.

Primera División - 3. forduló
Valencia-Deportivo 2-2 (David Villa 51., Miguel 80., ill. Tristán 24., Sergio 83.)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
21 perce

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
24 perce

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
41 perce

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
58 perce

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
1 órája

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
1 órája

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
1 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik