Real: Ödegaardot marasztalják, Zidane tovább edzheti

Vágólapra másolva!
2015.08.07. 14:03
A Real Madrid labdarúgócsapata szeretné, ha Martin Ödegaard továbbra is a harmadosztályú Castillával készülne Zinedine Zidane irányítása alatt. Ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy a 16 éves norvég tehetség kölcsönszerződéssel elhagyja a spanyol fővárost.

Az As szerint a Real Madrid türelemre intette Ödegaardot, és kérte, hogy maradjon még egy évadot a klubbal, ne menjen el kölcsönbe. A Getafe hivatalosan is ajánlatot tett érte. A királyiak azzal próbálják meggyőzni, hogy továbbra is edzhet az első csapattal, sőt, néha játszhat is, például néhány Király-kupa-mérkőzésen.

A helyzetet bonyolítja, hogy Ödegaard apja, Hans-Erik a fia számára nem tartja megfelelő helynek a spanyol harmadosztályt a fejlődéshez.A Getafe hivatalosan is ajánlatot tett érte. A királyiak azzal próbálják meggyőzni, hogy továbbra is edzhet az első csapattal, sőt, néha játszhat is, például néhány Király-kupa-mérkőzésen.

A helyzetet bonyolítja, hogy Ödegaard apja, Hans-Erik a fia számára nem tartja megfelelő helynek a spanyol harmadosztályt a fejlődéshez.

Vasárnap a Real Madrid éppen Norvégiába, a Valerengához utazik, de kérdés, hogy Ödegaardot is elviszi-e magával Rafa Benítez vezetőedző.


 

Legfrissebb hírek

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
13 órája

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20
Ezek is érdekelhetik