Utánpótlássport
2017.10.04. 09:18

Tekvandó: csütörtöktől kadét Eb Budapesten

Huszonhét éves fennállásának legjelentősebb versenyét rendezi meg a taekwondo hazai sportági szövetsége: Budapest csütörtöktől vasárnapig a kadet Európa-bajnokság mezőnyét látja vendégül a BOK Sportcsarnokban.
Utánpótlássport
2017.10.03. 17:33

Vízilabda, utánpótlás-bajnokság: a háromfrontos UVSE–Vasas csatát 2–1-re a lilák nyerték

Mindhárom címvédő (ifjúsági: KSI, serdülő: UVSE, gyermek: KSI) győzelemmel kezdte a vízilabdázók 2017/18-as utánpótlás-bajnokságát. A forduló rangadóján az UVSE a két idősebb korosztályban tudott győzni, a Vasasból a gyermekcsapat vágott vissza.
Utánpótlássport
2017.10.03. 15:13

Jégkorong: a 17 éves Vértes Nátán bemutatkozásra vár a fehérváriak felnőttcsapatában

A 17 éves Vértes Nátán évek óta a magyar jégkorong egyik legígéretesebb játékosa. A fehérvári hokis a tavalyi ifjúsági téli olimpia ügyességi versenyében a negyedik helyen végzett, az idei U20-as B-divíziós világbajnokságon pedig tagja volt az aranyérmes gárdának. A jelek szerint most újabb mérföldkőhöz közeledik: már az idén bemutatkozhat klubjának az Erste Ligában szereplő felnőttcsapatában.
Utánpótlássport
2017.10.03. 11:35

Családban marad: kézilabdázó mama és lánya, a klasszis Erdős Éva és a 16 éves Pindák Bernadett

Családban marad című sorozatunkban olyan szülő–gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek a tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, s nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő… A kiválasztott kettősöket arra kértük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. E heti főszereplőink: Erdős Éva 277-szeres válogatott, olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, illetve szintén kézilabdázó lánya, a KSI SE 16 éves játékosa, Pindák Bernadett, aki alig két hete kapott először meghívót a korosztályos válogatottba.
Utánpótlássport
2017.10.03. 09:36

Úszás: a nyári utánpótlássikereik révén az egriek kerültek az egyesületi rangsor élére

Az Egri Úszóklub három úszója, Németh Nándor, Holló Balázs és Lakatos Dávid a nyáron érmet éremre halmozott a korosztályos világversenyeken. Nagyrészt ennek is köszönhető, hogy a hat évvel ezelőtt alakult műhely pillanatnyilag a sportág legeredményesebb egyesülete. Kovács Ottó elnök és vezetőedző szerint a fizikálissal teljesen egyenrangú a mentális felkészítés fontossága, s az újdonságnak számító rehabilitációs eszközök használata felé is nyitni kell a siker érdekében.
Utánpótlássport
2017.10.02. 23:26

Labdarúgás: újabb mélypontként csak 5 csapat 7 fiatalja léphetett pályára az NB I-ben

A labdarúgó NB I 11. fordulójában 620 perc jutott hét, fiatalszabályba tartozó játékosnak, összességében nem tapasztaltunk semmi meglepőt: a Diósgyőrt leszámítva azok a klubok, amelyek eddig is lehetőséget biztosítottak az U20-as futballistáknak, ezúttal sem okoztak csalódást. Közülük kiemelkedik a Haladás, amely három fiatalt is a kezdőbe nevezett. Ezúttal csak öt csapatban jutott szóhoz 1997 után született játékos, ez pedig újabb negatív rekordot jelent. Örömteli viszont, hogy az Újpest 20 éves hátvédje, Pávkovics Bence megszerezte első élvonalbeli gólját.
Utánpótlássport
2017.10.02. 21:03

Vívás: Nagy Valentina és a fiúcsapat nyert a kardozók európai kadétkörversenyén

Nagy Valentina és a kardozó fiúcsapat is első helyen végzett a európai kard-kadetkörverseny gödöllői állomásán, amelyen még két érmet szereztek a magyar fiatalok. A felnőtt párbajtőrözők Magyar Kupa-fordulójában a 18 éves Nagy Dávid aratott győzött, és átvette a vezetést a hazai ranglistán.
Utánpótlássport
2017.10.02. 18:33

Kézi: a 18 éves, már a Győrben játszó Fodor Csenge „hazalátogatott” a NEKÁ-hoz

Megkezdte első bajnoki évét a Győri Audi ETO KC csapatában az elmúlt szezonban a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról kiöregedett Fodor Csenge. A 18 esztendős balszélső elégedett az új klubjával, hiszen világsztárok mellett játszhat, s bőven kap lehetőséget a bizonyításra. Most azonban „hazalátogatott” Balatonboglárra.
Utánpótlássport
2017.10.02. 17:27

Kajak-kenu: a sukorói válogatón kialakult az ifjúsági olimpiai kvalifikációra készülő keret

Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány a hétvégi sukorói előválogató alapján kijelölte az ifjúsági olimpia kvalifikációs versenyére készülő bő válogatott keretet. A fiatalok jövő októberben Buenos Aires-ben sorra kerülő ötkarikás viadalán a megszokottól eltérő pályákon mérik össze tudásukat a versenyzők, ezért igényel a felkészítésük hosszabb időt. A szlalomszakág edzői segítenek a téli alapozás lebonyolításában.
Utánpótlássport
2017.10.02. 11:34

Gokart: a tizenöt éves Kovács Zsombor novemberben a felnőttvébén indul

Kovács Zsombort egy ideje már a magyar gokartsport legnagyobb reménységeinek egyikeként tartják számon, s a 15 éves versenyző karrierje az idén újabb lépcsőfokához érkezett. A KMS Europe pilótájaként ugyanis már a felnőttek között versenyez, ráadásul nemrég megnyerte a Közép-kelet-európai Rotax Max-bajnokságot, így – miként tavaly – ismét indulhat az év végi világbajnokságon.
Utánpótlássport
2017.10.02. 09:13

Szinkronúszás: olimpiai bajnok orosz koreográfus segíti a felkészülést a juniorvébére

Natalja Taraszova szövetségi kapitány vezetésével kemény munkába kezdett a jövő évi, hazai rendezésű, szinkronúszó junior-világbajnokságra kijelölt, tizenkilenc fős keret. A rövid programokra koreográfia készült, és a zenére is van már pár ötlet. Árkovics Petra szövetségi edző beszélt honlapunknak a válogatási szempontokról, a felkészülésről és a meglepetésvendégükről.
Utánpótlássport
2017.10.01. 20:18

Atlétika: serdülőválogatottunk megnyerte öt ország Varasdon rendezett viadalát

Az öt ország részvételével megrendezett U16-os nemzetközi atlétikai viadalon, Varasdon szép magyar győzelem született. Serdülőválogatottunk Csehországot megelőzve nyerte meg a pontversenyt. Összesen 17 arany- 9 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek versenyzőink, és 18 egyéni csúcsot értek el. Lengyák György utánpótlás-szakreferens szerint ez különlegesen érzékeny korosztály, amelyre nagy figyelmet kell fordítani.
Utánpótlássport
2017.10.01. 17:36

Strandröplabda: robog előre a ranglistán a 16 éves Hajós Artúr és Stréli Bence alkotta páros

Hajós Artúr és Stréli Bence hatalmasat lépett előre a strandröplabda-férfiranglistán, a 16 éves páros nagyszerű teljesítményének köszönhetően már a hatodik és hetedik helyet foglalja el a rangsorban.
Utánpótlássport
2017.10.01. 14:24

Úszás: az EYOF-aranyérmes Zombori Gábor az ifjúsági után a felnőttolimpiára utazna

A 15 éves Zombori Gábor háton egy arany- és egy ezüstérmet nyert a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál úszóversenyein, s a Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló szeme előtt máris a felnőttolimpia lebeg.
Utánpótlássport
2017.10.01. 11:47

Vívás: a három Decsi kertvárosi kardozóműhelye már a nagy múltú klubok sarkában

Nyolc évvel ezelőtt indult a Decsi család vezette Kertvárosi Vívó SE. A kizárólag kardozókkal foglalkozó műhely egyre jobb eredményeket elérve zárkózik a nagy múltú klubok mellé. 2015-ben, hosszú külföldi kitérő után Szilágyi Áron edzője, Decsi András is csatlakozott a csapathoz.
Utánpótlássport
2017.10.01. 09:26

Sportlövészet: a 20 éves Major Veronika az olimpiai aranyat vette célba

A húsz esztendős sportlövő, Major Veronika jövőre már a felnőttek között folytatja a versenyezést. Utánpótlás-karrierje során négyszer nyert világ- és kilencszer Európa-bajnokságot. A szakemberek szerint minden adottsága megvan ahhoz, hogy a nagyok között is hasonló eredményeket érjen el. Sőt. A három számban is remek versenyző vágya az olimpiai aranyérem. Ezért is vette fel repertoárjába a pisztolyos számokat.

801

/

864