Hazai kapuskeringő mellett a Tiszakécske újabb nagy nevet szerzett meg, a KBSC pedig örmény játékost igazolt. A Real Madrid is újra mozgolódik, míg Szaúd-Arábiába vb-ezüstérmes igazolt.
A Hevesi Tamás vezette csapat háromgólos hátrányt ledolgozva, a hosszabbításban emberhátrányban egyenlített, majd szétlövéssel nyert a döntőben Horvátország ellen.
Barcelona-Sevilla 0-3. Némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten nyerte az UEFA-kupa győztes Sevilla az európai Szuperkupát, amelynek az első félidőben még helyzete sem volt.
Az Afrikában az Év Játékosának választott Samuel Eto’o visszatér a kameruni válogatottba a következő héten esedékes Ruanda elleni Afrika Kupa-selejtezőre.
Ricardo La Volpe (képünkön) lett az argentin Boca Juniors új vezetőedzője. A szakember az idei németországi világbajnokságon még a mexikói válogatottat irányította.
Az argentin klasszis csapatot és földrészt cserélne, összeveszett klubedzőjével. Emerson Leao ugyanis mást választott a Corinthians csapatkapitányának, mert Tevez nem beszél portugálul.
A brazil válogatott második számú hálóőre a Cruzeiro ellen kétszer is eredményes volt, így pályafutása alatt szerzett 64 góljával ő lett a legeredményesebb kapus a világon.