Haladás: újabb szponzor a szombathelyi labdarúgóknál

Vágólapra másolva!
2012.08.18. 09:19
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás újabb szponzorral lett gazdagabb, ugyanis egy éven keresztül támogatja a zöld-fehér klubot a Szombathelyi Erdészeti Zrt. A cég logója a csapat nadrágján és reklámtáblákon látható majd – adta hírül a klub hivatalos honlapja, a haladas.hu.

A Haladás labdarúgócsapata tegnap sajtótájékoztatót tartott, amelyen új szponzort jelentettek be.

Az eseményen részt vett Burgán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, Illés Béla, a Haladás sportigazgatója és Tóth Miklós, a zöld-fehérek ügyvezető igazgatója.

„Tíz-tizenöt éve három gyermekemmel voltam kint egy budapesti mérkőzésen, ahol olyan atrocitás ért bennünket, hogy úgy kellett menekülnünk. Azóta nem voltam NB I-es bajnokin. Ugyanakkor látom, hogy Angliában családi esemény egy-egy meccs, sok család, sok fiatal fiú és lány jár a találkozókra – ez pedig mindenképpen követendő példa. Úgy gondoltam tehát, hogy a stadionokba idehaza is érdemes kilátogatniuk a családoknak, hiszen remek érzés a friss fű illata, és hasonlóan jó program lehet egy bajnoki előtt és után egy jót túrázni az erdőben. A fű és az erdő ugyanis rokon fogalmak. Összességében hiszem, hogy jó helyre kerül szerény támogatásunk. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a pénz az adózás előtti eredményünk terhére folyósítjuk"– mondta Burgán József.

„Azért hadd jegyezzem meg, hogy nem annyira szerény az az összeg, amelyet kapunk. A mai világban, amikor nem könnyű szponzorokat találni, különösen meg kell becsülni azt, aki pénzt áldoz a futballra. A labdarúgás – például a tévéközvetítésnek is köszönhetően – óriási reklámértékkel bír, és remélhetőleg egyre többen felismerik ezt a lehetőséget. Köszönjük a támogatást, és bízunk a sikeres folytatásban" – tette hozzá Illés Béla.

 

Legfrissebb hírek

NHL: Ovecskin már 885. gólnál jár

Amerikai sportok
18 perce

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
46 perce

Molnár Rajmund érezte, az NB I-ben bátran kell játszani

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy reményekkel várhatjuk az új olimpiai ciklus nyitó atlétikai világversenyét

Atlétika
1 órája

Marozsán két szettben továbbjutott Indian Wellsben

Tenisz
7 órája

Csütörtöki sportműsor: One Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben; El és Kl

Minden más foci
8 órája

Szapporói polcon – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
9 órája

Edzőkeringő helyett lassú csárdás – Deák Zsigmond publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik