„A keretet a szövetségi kapitány állítja össze. (...) Balszélsőkkel szerencsére nem állunk rosszul, sőt, négyen is rendszeresen játszanak a Bajnokok Ligájában.”
A Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában a Zsiga Gyula edző irányította Buducnost Podgorica egy góllal verte a román Valceát. A hazaiaknál szerepel Kindl Gabriella, míg a vendégeknél Szűcs Gabriella és Borbás Rita játszik. A csoportot jelenleg a Győr vezeti jobb gólkülönbségével.
Vasárnap este fél hétkor már körülbelül ezer ember állt a Veszprém Aréna előtt, ahová szurkolók csendes megemlékezést szerveztek az után, hogy hajnalban egy városi szórakozóhely előtt megtámadták az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának játékosait, akik közül a szíven szúrt román válogatott Marian Cozma életét vesztette.
Értetlenül áll klubja, a THW Kiel döntése előtt Nikola Karabatic, a franciák olimpiai és világbajnok kézilabdázója: a kikötővárosiak – mint ahogy arról már beszámoltunk – nem engedik ugyanis el klasszisukat a Rhein-Neckar Löwenhez.
A női kézilabda Kupagyőztesek Európa-kupájának nyolcaddöntőjében a Debreceni VSC a Főnix Csarnokban fogadta a román Otelul Galati-ot, és a párharc első mérkőzésén 34–29-re győzött. Az első félidőben jobban játszotta a Loki, és a szünetre ötgólos előnyt szerzett, majd a folytatásban felzárkóztak a vendégek, de a hajrá ismét Bakó Botond együttesének sikerült jobban, amely így ötgólos előnnyel várhatja a visszavágót.
Arccsonttöréssel műtötték meg vasárnap Zsarko Sesumot, az MKB Veszprém kézilabdázóját, aki a gyilkossággal záruló hajnali támadás egyik szenvedő alanya volt.
A Magyar Olimpiai Bizottság – amint ezt Schmitt Pál elnök a testület közleményében kinyilvánítja – felháborodással értesült a veszprémi kézilabdázókat ért támadásról, amelynek során a román Marian Cozma életét vesztette, a horvát Ivan Pesic és a szerb Zsarko Sesum, hazájuk válogatott játékosai pedig életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
Mintegy kétszázan gyűltek össze vasárnap délig Veszprém belvárosában a Patrióta Lokál előtt, a Vas Gereben utcában, ahol hajnalban bűncselekmény áldozata lett az MKB Veszprém KC 26 éves kézilabdázója, a román válogatott Marian Cozma.
A magyar szövetség vezetői arra kérnek minden érintettet, hogy az MKB Veszprém férficsapatát ért tragédia miatt a vasárnap sorra kerülő kézilabda-mérkőzéseket egyperces gyászszünet előzze meg.
Szegeden, a városi sportcsarnokban délután 4 órakor gyertyás megemlékezést tartanak a vasárnap virradóra meggyilkolt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma emlékére.
Amint arról beszámoltunk, Marian Cozmát, az MKB Veszprém beállósát vasárnap hajnalban ismeretlen tettesek meggyilkolták. Mocsai Lajos, a veszprémiek vezetőedzője megrendülten, leírhatatlan fájdalommal a hangjában mondta el az érzéseit a Nemzeti Sport Online-nak.