Magabiztos győzelemnek ígérkezett a magyar csapat Izland elleni összecsapása, hiszen a mieink eddig két meccsből kettőt nyertek, a rivális pedig kettőt veszített. Ráadásul a keret a múlt hét óta a kecskemétiek ászával, Varga Péterrel erősödött, az más kérdés, hogy végül nem nevezte őt a kezdőbe Nagy Péter szövetségi kapitány, hanem kitartott az azerbajdzsáni győztes felállás mellett.
Együttesünk 4:0-val kezdett, a vendégek először 9:3 után csináltak saját pontot, addig a magyarok nyitásrontásaiból „éltek”. Amúgy remekül szervált a csapatunk és a blokkmunka is jól működött, így rövidesen már nyolccal vezettünk, s előbb – a kecskeméti szurkolók legnagyobb örömére – a helyi átló Varga, majd a feladó Tóth Kristóf is pályára lépett. Végül simán, 11-re hozták a mieink a játszmát, ráadásul az izlandi pontok több mint fele rontott nyitásból lett.
A második szettre maradt a fiatal Tóth Kristóf, így eleinte szoros volt az eredmény, sőt 2:1-re és 5:4-re is ők álltak jobban. Aztán beindult a magyar henger, és ezúttal is folyamatosan nyílt az olló, ami végül tizenegy pontos különbséggel zárult.
Ahogyan a kapitány előzetesen megígérte, szépen lassan „csatába” küldte a cserejátékosokat is, ezért a harmadik játszma elején már csak mutatóban maradt olyan a pályán, aki a kezdőben is benne volt. Ettől függetlenül a mieink továbbra is irányították a játékot, igaz, ezúttal szoros volt az állás, sőt 15:15 után csak a challenge-nek köszönhettük, hogy nem vették át a vezetést. 20:20 után is nagyon megharcoltak a fiúk a vezetés megtartásáért, de Varga Péter sorozatban három ászt nyitott, így négy meccslabdához jutott Magyarország, és Kispál Balázs váltotta ezt egyből pontra, így magabiztos győzelemmel folytatta válogatottunk az Európa-liga-szereplését.
FÉRFI EURÓPA-LIGA, EZÜST DIVÍZIÓ
3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–IZLAND 3:0 (11, 14, 20)
Kecskemét, 780 néző. V: Szirakov (bolgár), Dragomir (román)
MAGYARORSZÁG: Szalai 6, Cziczlavicz 4, Keen, HORVÁTH K. 10, BOLDIZSÁR 9, KECSKEMÉTI 12. Csere: Takács M., Kiss M. (liberók), Varga P. 2, Tóth K. 1, KISPÁL 7, Péter B., Garan 1, Bibók 5. Szövetségi kapitány: Nagy Péter
IZLAND: Pétursson 5, K. Valdimarsson 4, SIGURDSSON 7, Ingimundarsson 4, H. Valdimarsson 2, M. Mathíasson. Csere: Björnsson, Omarsson (liberók), I. Matthíasson, L. Matthíasson 1, Erluson, Brynjúlfsson. Szövetségi kapitány: Borja González Vicente
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:0, 9:3, 14:6, 15:9, 22:9, 23:11. 2. játszma: 1:2, 4:3, 4:5, 11:6, 16:8, 22:14. 3. játszma: 2:3, 6:4, 9:6, 11:10, 14:14, 18:15, 20:20
MESTERMÉRLEG
Nagy Péter: – A meccs előtt sem az volt a kérdés, hogy győzünk vagy sem. Ha nem változtatok a kezdőcsapaton, akkor nyilván ledaráltuk volna ellenfelünket, de most az volt a cél, hogy mindenki kapjon játéklehetőséget és bizonyíthasson a pályán. Ezért sikeredett nehezebbre a harmadik játszma, mert sajnos volt egy kis összeszokatlanság. Viszont annak örülök, hogy a fiúk végül abban tudták kiharcolni a győzelmet.