Női röplabda Extraliga: rangadót nyert 0:2-ről a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2025.01.21. 20:57
A békéscsabaiak nagy győzelmet arattak a Nyíregyháza ellen (Fotó: brse.hu)
A második helyen álló vendég Békéscsaba kétszettes hátrányból 3:2-re győzött a harmadik Nyíregyháza otthonában a női röplabda Extraliga keddi rangadóján.

Egészen kiélezett csatát hozott a két dobogós csapat küzdelme az első két játszmában. A hazai közönség támogatását élvező Nyíregyháza az első két szettet egyaránt 30:28-ra nyerte, és ekkor már több, mint egy órája folyt a küzdelem. Ezt követően viszont – rövid ideig – simábban alakult a meccs, a hazaiak 5:5 után fokozatosan elhúztak, már 14:8-ra is vezettek, ám nem adta fel a rivális, és feljött 18:17-re. Az újabb hazai pontok „látótávolságba hozták” a győzelmet, azonban remek hajrával fordított és szépített a Békéscsaba.

A negyedik játszmában is fej fej mellett haladtak a csapatok, majd 14:14 után 22:18-ra ment el a vendég együttes, innen pedig nem engedte ki a kezéből a végjátékot.

Következett az utolsó felvonás, amelyben két pontnál nagyobb különbség nem alakult ki, végül a közel két és fél órás csata végén a viharsarkiak örülhettek.

Noha a Békéscsaba nyert, de csak öt szettben, így a pontvesztése azt eredményezte, hogy a címvédő és éllovas Vasas már biztosan megnyerte az alapszakaszt.

RÖPLABDA
Női Extraliga, alapszakasz
Fatum Nyíregyháza–MBH-Békéscsaba 2:3 (28, 28, –22, –22, –13)

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai bajnoki cím az U15-ösöknél

Utánpótlássport
2025.05.26. 09:02

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

A Békéscsaba elleni döntetlennel búcsúzott a Tatabánya az NB II-től

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 16:50

Röplabda: győztes géneket örökölt Németh Luca

Utánpótlássport
2025.05.22. 09:05

A Békéscsaba kivásárolhatja szerződéséből a kisvárdai csatárt

Labdarúgó NB II
2025.05.21. 08:51

Röplabda: a Békéscsaba nyerte az U20-as női országos döntőt

Utánpótlássport
2025.05.19. 14:18

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

Hajrában lőtt bombagóllal nyert a Békéscsaba, és megőrizte NB II-es tagságát

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 18:51
Ezek is érdekelhetik