A röplabdázó Szedmák Réka úgy érzi, tökéletes helyen van a Dinamo Bucuresti-nél

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.01.09. 18:34
Szedmák Réka válogatott mezben (Fotó: Dömötör Csaba)
A román röplabdaélvonalban első helyen álló CS Dinamo Bucuresti-ben szereplő Szedmák Réka szerint karrierje szempontjából a legjobb döntést hozta, amikor tavaly nyáron elfogadta a klub ajánlatát.

A 23 éves ütőjátékos az MTI-nek adott interjújában elmondta, klubváltásánál – négy idény után a Kaposvártól szerződött a román együtteshez – az egyik fő motiváció az volt, hogy kipróbálja magát egy másik ország bajnokságában, és megnézze, milyen, ha kilép a komfortzónájából.

„Az első hónapok tapasztalatai alapján azt gondolom, sokkal rögösebb is lehetett volna az utam, ráadásul egyelőre a másik célomat – hogy Magyarországon kívül is megmutassam magam – is sikerült elérni, mert rendszeresen a kezdőcsapat tagja vagyok” – foglalta össze az idény első felét a 24-szeres válogatott röplabdázó.

A Vasas-nevelésű, a Kaposvár előtt a Békéscsabában is szereplő Szedmák számára az idény elején az volt a legfurcsább, hogy az öltöző alapzaja olyan nyelvű volt, amit nem ismert, ugyanakkor a személyisége, valamint csapattársai nyitottsága miatt hamar megtalálta a helyét, sikerült beilleszkednie.

A román bajnokságról elmondta, valamivel gyorsabb a játék és több az idegenlégiós, mint a magyar élvonalban, a csapatoknak pedig nagyobb a merítési lehetősége, gyakran változik, éppen ki kezdő és ki csere.

„A fizikai felkészítés hasonló, mint otthon, aminek én személy szerint nagyon örülök. A labdás edzések annyiban mások, hogy a vezetőedző igyekszik nagyon családias hangulatot teremteni, kikéri a véleményünket, kicsit olyan, mintha nem alá-fölé, hanem mellérendelt viszony lenne a stáb és a játékosok között. A csapatkohéziónk nagyon jó, a külföldiek és a román, valamint a tapasztaltabb és a fiatalabb röplabdázók aránya tökéletes, gördülékenyen tudunk együtt dolgozni” – mondta együtteséről a magyar légiós.

A klubbal kapcsolatban kiemelte, a férficsapattal gyakran vannak közös meccsnapjaik, ezzel is próbálnak több nézőt bevonzani a találkozókra, ám ez nem egyszerű a hatalmas, rengeteg sportágban nagyon sok csapattal rendelkező Bukarestben. Megjegyezte, a Dinamónál a régóta sikeres férfi kézilabdacsapat a legnépszerűbb, nekik inkább az idegenbeli, kisebb városokban játszó riválisok elleni meccseken adatik meg, hogy sok néző előtt lépjenek pályára.

A klubvezetőség szezon előtti elvárása a négy közé jutás volt, mert a következő idényben szeretnének elindulni valamelyik európai kupasorozatban. Hozzátette, hogy bár a tabellán elfoglalt helyük „ott motoszkál a fejükben”, messzemenő következtetéseket ebből nem vonnak le, mert most fog besűrűsödni a bajnokság, lesz olyan hét, amikor három mérkőzést is játszanak. A Dinamo 14 forduló után 12/2-es győzelmi mutatóval, 36 szerzett ponttal vezeti az alapszakaszt, de előnye csak egy pont a címvédő Voluntari előtt, és az ötödik Brassónak is van 30 pontja.

„Az első öt csapat játékminőségben közel áll egymáshoz, de a hátrébb lévők közül is bármelyik tud meglepetést szerezni. Nagyon nem számolgatunk, csak igyekszünk minden meccsen a lehető legjobban teljesíteni, és bízunk abban, hogy az idény végén ez elég lehet a legfényesebb érem megszerzéséhez is” – tekintett előre Szedmák.

Az ütőjátékosnak nemcsak csapatszinten, hanem egyénileg is remek szezonja van, ugyanis csapatában második, ligaszinten pedig a 11. helyen áll a szettenként szerzett 3.84 pontos átlagával. Ennek kapcsán kiemelte, örül, hogy sikerült továbbvinnie az elmúlt egy-két idényben megszerezett lendületét, amiben nagy szerepe van annak, hogy a válogatottban végigdolgozta a nyarat, így jó formában érkezett meg Bukarestbe.

„Az gondolom, a karrierem szempontjából tökéletes helyen vagyok, mert előre léptem, de nem ugrottam túl nagyot. Nagy szerep hárul rám a csapatban, de nincs akkora teher a vállaimon, mint Kaposváron volt, ahol az én egyéni teljesítményem alapjaiban befolyásolta az együttes teljesítményét is. Itt többen vannak, akik át tudják venni a vezérszerepet attól, akinek adott esetben rossz napja van, kiegyenlített a keretünk, s ez nemcsak a meccseken, hanem az edzésmunkában is nagyon sokat segít” – összegezte helyzetét a válogatott röplabdázó. A jövőt firtató kérdésre konkrétummal még nem tudott szolgálni, azt ugyanakkor elmondta, jól érzi magát és a klub is jelezte már neki, hogy elégedettek a teljesítményével.

A magyar válogatottal kapcsolatban arról beszélt, örül, hogy a csapat egyéves kihagyás után idén visszatér a legjobbnak számító arany divízióba az Európa-ligában, ugyanis így végig erős ellenfelekkel mérhetik össze a tudásukat.

„Tavaly az ezüst divízió annyiban volt nehéz, hogy favoritként mindenki a döntőbe várt minket, aztán erről egy hajszállal lemaradtunk. Idén sok olyan riválisunk lesz, amely már az augusztusi világbajnokságra fog készülni, így egyik összecsapáson sem lesz könnyű dolgunk” – mondta Szedmák, aki ugyanakkor bízik abban, hogy fognak tudni itt is meglepetéseket szerezni.

Az Európa-bajnoki selejtező augusztusi folytatásával kapcsolatban kiemelte, hiába vezetik most a csoportot a többi között a belgák bravúros hazai legyőzésének is köszönhetően, nem bízzák el magukat, mert továbbra is a németalföldi együttes a trió favoritja.

„Ennek ellenére természetesen azért fogunk dolgozni, hogy ott legyünk sorozatban a hatodik kontinenstornánkon is. Ehhez ezúttal is alázatos munkára és játékra lesz szükségünk. Amennyiben Alessandro Chiappini szövetségi kapitány számít rám, természetesen ott leszek a válogatottban, még ha sűrű nyaram is lesz, mert az esküvőm is előttem áll” – zárta Szedmák Réka.

A magyar válogatott az Eb-selejtezők felénél öt ponttal vezeti csoportját a belga és a dán válogatott előtt, s augusztusban előbbivel idegenben, utóbbival hazai pályán csap majd össze. A hét csoportból az elsők mellett az öt legjobb második jut ki a jövő nyári, azeri, cseh, svéd és török közös rendezésű viadalra.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik