Kiesett a Békéscsaba a női röplabda CEV-kupából

Vágólapra másolva!
2024.12.10. 13:50
A Békéscsaba három szettben kapott ki Törökországban (Fotó: Facebook/BRSE)
A Békéscsaba búcsúzott a női röplabda CEV-kupától, mivel a nyolcaddöntő isztambuli visszavágóján is kikapott a török THY Istanbultól.

A viharsarkiak az első játszmában 3:3-ig tartották a lépést esélyesebb ellenfelükkel, amely ezt követően fokozatosan ellépett és könnyedén került előnybe. 

A második felvonásban már jobban teljesített a Békéscsaba, 9:9-nél még egyenlő volt az állás, aztán a visszavágóra két bajnoki sikerrel hangoló hazaiak ismét elhúztak, újabb szettnyerésükkel pedig a továbbjutást is eldöntötték. 

Az isztambuliak a harmadik játszmában is érvényesítették a papírformát, így a november végi első mérkőzéshez hasonlóan 3:0-ra diadalmaskodtak. 

A török nemzeti légitársaság által támogatott klubban olyan sztárok játszanak, mint a brazil válogatottal olimpiai ezüstérmes ütő, Júlia Bergmann és a feladó Roberta Ratzke. A találkozó legeredményesebb játékosa Bergmann és a görög Anti Vaszilantonaki volt 14 ponttal. 

Női CEV-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó: 
THY Istanbul (török)–MBH-Békéscsaba 3:0 (14, 19, 17)
A legeredményesebb játékosok: Bergmann 14, Vaszilantonaki 14, Kilicli 11, illetve Kocics 9

 

Legfrissebb hírek

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Szerencsejáték Zrt. a magyar röplabdasport új kiemelt támogatója

Röplabda
2025.08.14. 13:49

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 06:43

Hiába a Borsos-tripla, a négy gólt szerző Vasas legyőzte a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 21:55

Eb-résztvevő a magyar női röplabda-válogatott!

Röplabda
2025.08.10. 19:35
Ezek is érdekelhetik