Lemondott a Magyar Röplabdaszövetség júliusban megválasztott elnöksége

Vágólapra másolva!
2024.11.22. 21:40
Fotó: hunvolley.hu
Pénteki hatállyal lemondott a Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) júliusban megválasztott elnöksége, valamint Vatai Gabriella elnök.

 

A szervezet pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleménye felidézte, hogy július 23-án „a röplabdás társadalom jelentős többsége bizalmat szavazott egy új elnökségnek, amely azóta megkezdte stratégiai fejlesztési munkáját a magyar röplabdázás megújítása érdekében.”

„Kedden az MRSZ kézhez kapta a bíróság végzését, amely a Gödöllői Röplabda Club által indított peres eljárás során született. Ez az eljárás nem érte váratlanul a Szövetséget, hiszen 2024-ben ez már a negyedik jogi ügy, amelyet a klub indított ellenünk. Az eddigi perek nem akadályozták a szövetség működését, a mostani végzés azonban a peres eljárás lezárultáig felfüggeszti az újonnan megválasztott elnökség működését, és ezzel nehéz helyzetet teremtett” – fogalmaztak a közleményben.

Hozzátették: az elnökség és új jogi képviselője alaposan felülvizsgálta a helyzetet, és arra a következtetésre jutott, hogy a leggyorsabb és legcélravezetőbb megoldás a működés jogszerű helyreállítására egy rendkívüli küldöttgyűlés összehívása.

„Ennek során a tagság lehetőséget kap arra, hogy megoldja a kialakult problémát, és helyreállítsa az elnökség akadálytalan működését. A jelenleg hatályos alapszabály értelmében az ellenőrző testület csak akkor hívhatja össze a rendkívüli küldöttgyűlést, ha az elnökség – amelynek tagjai elkötelezettek a sportág fejlődése és a vállalt stratégiai célok mellett – létszáma hat fő alá csökken. A gyors megoldás érdekében így közös döntést hoztak, és november 22-i hatállyal, kollektíven lemondanak” – írták.

Mint megjegyzik, ez a lépés biztosítja, hogy a rendkívüli küldöttgyűlés összehívására mihamarabb, még az év vége előtt sor kerülhessen.

„A rendkívüli küldöttgyűlés egyben tisztújító küldöttgyűlés is lesz. Az elnökség jelenlegi tagjai újrajelöltetik magukat, hogy folytathassák a megkezdett munkát, és biztosítsák a sportág hosszú távú fejlődését” – fogalmaztak az elnökség által aláírt közlésben.

A Fővárosi Törvényszék a Gödöllői Röplabda Club keresetére múlt héten függesztette fel az MRSZ küldöttgyűlésén hozott határozatok végrehajtását, köztük az elnök és az elnökség megválasztását is. Akkor a 42 éves Vatai lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatában azt írta, a szövetség operatív működése biztosított, de amennyiben az eljáró bíróság bármilyen eljárási hibát állapítana meg, akkor a szövetség szervei megteszik a szükséges lépéseket a szabályszerű működés biztosítása érdekében.

Vatai az elmúlt években operatív, majd ügyvezető igazgatója volt az MRSZ-nek. Elnökként Bögöly Gyula helyét vette át, aki tavaly óta irányította a szervezetet, és június közepén, hat elnökségi taggal együtt lemondott.

Röplabda
2024.11.13. 07:16

A bíróság felfüggesztette az MRSZ vezetését

A szövetség éves rendes küldöttgyűlését eredetileg május végén tartották volna, de azt a helyszínen „technikai problémákra” hivatkozva végül elhalasztották júliusra.

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: mindkét nemnél lesz újonc a Magyar Kupa négyes döntőjében

Röplabda
2 órája

Férfi röpi Extraliga: 21/21 – képtelen hibázni a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 22:03

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Izzadtságszagú kazincbarcikai siker a TFSE otthonában

Röplabda
2025.02.15. 20:58

Schmidt Ádám: A magyar sportirányítás számára a röplabdasport is kiemelten fontos

Röplabda
2025.02.07. 14:54

Házon belül oldja meg a Vasas az Extraliga negyeddöntőjét

Röplabda
2025.02.06. 13:32

Kizárták a bajnokságból a Gödöllő nagy múltú felnőtt női röplabdacsapatát

Röplabda
2025.02.04. 16:07

Röplabda: Erőss Mirtill szintet lépett az Extraligában

Utánpótlássport
2025.02.01. 09:02
Ezek is érdekelhetik