Gyász: elhunyt Oláh János röplabdaedző

Vágólapra másolva!
2024.11.19. 15:59
Fotó: hunvolley.hu
Hatvanhat éves korában elhunyt Oláh János ötszörös bajnok, hatszoros Magyar Népköztársasági Kupa-győztes röplabdázó, edző, a magyar férfiválogatott egykori másodedzője.

A magyar szövetség (MRSZ) honlapjának keddi gyászjelentése felidézi, hogy Oláh játékosként 1976 és 1989 között a Csepel SC színeiben érte el sikereit. Visszavonulása után, 1993 és 2000 között vezetőedzőként tevékenykedett a Csepelnél, amellyel 1995-ben az élvonalban és a Magyar Kupában is ezüstérmet szerzett.

A magyar férfiválogatott legutóbb 2001-ben jutott ki az Európa-bajnokságra, a sikerből Oláh János – Demeter Györgyhöz hasonlóan – Nyári Sándor szövetségi kapitány másodedzőjeként vette ki részét.

Később a Nyíregyháza és a MALÉV férfi, illetve a Veszprém, a Kaposvár és a Budai XI SE női együttesénél is dolgozott. Eközben az MRSZ munkatársaként és televíziós szakkommentátorként is tevékenykedett.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
Tegnap, 13:52

Férfi röplabda Eb: októberben, Bariban sorsolják a csoportokat

Röplabda
Tegnap, 11:49

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
Tegnap, 10:03

Röplabda: simán kikaptunk otthon a törököktől, nem leszünk ott az Eb-n

Röplabda
2025.08.09. 19:21

Férfi röplabda Közép-európai Liga: ismét indul a MÁV Előre

Röplabda
2025.07.25. 12:56

Férfi röplabda: három válogatott játékossal erősített a MÁV Előre

Röplabda
2025.07.17. 11:16

Férfi röplabda Extraliga: Gyenes Márió lett a MAFC új vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.07.01. 18:02

Grúzia ellen is magabiztosan nyert férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.22. 18:49
Ezek is érdekelhetik