Női röplabda: helyenként szorongatták a fiatalok a Vasast

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 19:31
Az U19-es válogatott nem okozott gondot a címvédő Vasasnak (Fotó: vasasvolleyball.hu)
Megkezdte szereplését a magyar leány U19-es válogatott a női Extraligában. Horváth András csapatának első ellenfele a bajnoki címvédő és kupagyőztes Vasas Óbuda volt, amely a papírformának megfelelően 3:0-ra nyert.

Mivel komoly bajnoki pontra zajlanak a válogatott mérkőzései, ezért egyik klubcsapat sem engedheti meg magának, hogy félvállról vegye a fiatalokat.

Hosszabb sérülése után ezen a meccsen tért vissza a Vasas csapatkapitánya, az azeri válogatott Aysan Abdulazimova és a kezdőben ott volt a piros-kékek brazil feladója, Carolina Leite is, csak Taylor Bannistert és Fatoumatta Sillaht hagyta a cseresarokban Janisz Athanaszopulosz.

Az első játszmában egyértelműen meglátszott, hogy az U19-esek mindössze egy napja készülnek a hétvégi hármas megmérettetésre, ezt követően azonban alaposan megrázta magát a Horváth-csapat és többször is vezetett a válogatottakkal felálló fővárosiak ellen. A végén persze a papírforma érvényesült, de a fiatalok jelezték: nem pont nélkül akarják zárni a tabellát.

NŐI U19-ES VÁLOGATOTT–VASAS ÓBUDA 0:3 (–14, –21, –17)
Monor, 150 néző. Vezette: Horváth M., Takács Á.
U19: PAMPUCH 10, Zsombók A. 8, Németh L. 2, Gajdács 5, Csereklye 6, Piros 1. Csere: Pusztai (liberó), ZSOMBÓK E. 8, Kristóf. Edző: Horváth András
VASAS ÓBUDA: Leite, Török 8, Papp 3, ERŐSS 20, GLEMBOCZKI 9, ABDULAZIMOVA 12. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Tóth S., Botyánszki 2, Fekete F. 4. Edző: Janisz Athanaszopulosz
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:3, 5:7, 6:14, 9:21, 11:24. 2. játszma: 0:3, 7:5, 9:9, 12:11, 14:15, 17:17, 17:22, 18:24. 3. játszma: 1:3, 3:3, 4:9, 8:10, 10:13, 15:15, 17:20
MESTERMÉRLEG
Horváth András: – Kicsit megilletődötten kezdtünk, de amikor nagyobb hittel kezdtünk el játszani, akkor sok sikerélményünk volt. Tapasztalni jöttünk, nehéz sok új játékost összekovácsolni, ráadásul kevés időnk volt együtt készülni. De most nem is az a lényeg, hogy nyerjünk, hanem az, hogy komoly ellenfelekkel szemben fel tudjuk mérni, hogy hol tartunk és mennyit tudunk előrelépni fizikailag és játékban mérkőzésről mérkőzésre.
Janisz Athanaszopulosz: – Fontos meccs volt ez, mert tudtunk azoknak a játékosoknak is lehetőséget adni, akik eddig kevesebbet játszottak. Láttam jó és kevésbé jó dolgokat is, de a legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot, és mindenki élt az eséllyel. Jön az eddigi legfontosabb hetünk a Kaposvár elleni meccsel, majd a Bajnokok Ligája nyitánnyal, mostantól arra készülünk.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik