Röplabda MK: a férfi és a női címvédőnek sem könnyű a sorsolása

Vágólapra másolva!
2024.09.06. 13:28
A férfiaknál címvédő Kaposvár és a női aranyérmes Vasas sem kapott könnyű ágat a röplabda Magyar Kupában.

A sorozat pénteki, békéscsabai sorsolásán kiderült, hogy a somogyiak először a negyeddöntőben lépnek pályára, miután csak 15 együttes nevezett. Itt azonban egyből igen nagy próbatétel vár Bögöly Gáborékra, ugyanis az előző idényben Extraliga-bronzérmes MAFC-cal vagy a legutóbbi két bajnoki döntőt egyaránt a kaposváriak ellen elveszítő MÁV Előre Foxconn-nal találkoznak. Érdekesség, hogy a Kaposvár a kupasorozat előző idényében is a negyeddöntőben találkozott a nagy rivális székesfehérváriakkal, akiket akkor búcsúztatott.

A legutóbb ezüstérmes Kazincbarcika a MEAFC-cal kezd, majd a Győr–Szeged párharc továbbjutója vár rá.

A nőknél 21 együttest sorsoltak be a táblára, s ez alapján a címvédő, elmúlt három szezonban győztes Vasas a nyolcaddöntőben a PTE-PEAC és a Mozdulj párharcának győztesével, azaz harmadik vagy negyedik vonalbeli csapattal találkozik. A fővárosiakra ezt követően azonban jóval nagyobb erőpróba vár, ugyanis vagy az UTE, vagy a saját második számú csapatuk, a szintén élvonalbeli Vasas SC ellen kell pályára lépniük.

A másik ágról – ha kezdésként mindkét együttes túljut alacsonyabb osztályú ellenfelén – a nyolc között a Békéscsaba és a MÁV Előre lehetséges párharca emelkedik ki.

A legutóbb bronzérmes Kaposvár előbb NB I-es csapattal találkozik, ami után a Szent Benedek RA várhat rá.

Az már korábban biztos volt, hogy a tavalyi végeredmény alapján a férfiaknál az elődöntőben a Kaposvár a Pénzügyőrrel, míg a Kazincbarcika a harmadikként záró Kecskeméttel találkozhat. A nőknél a négy között Vasas–Nyíregyháza és Békéscsaba–Kaposvár összecsapásokra kerülhet sor – ha a csapatok eljutnak eddig a fázisig.

A Magyar Kupa a férfiaknál novemberben, a nőknél október elején kezdődik, a négyes döntőket várhatóan március 8–9-én rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik