Női röpi Extraliga: válogatott ütőjátékossal erősített a Vasas

Vágólapra másolva!
2024.06.14. 13:38
Glemboczki (feketében) a Vasasban folytatja (Fotó: Koncz Márton)
Az elmúlt három idényben egyaránt bajnok és kupagyőztes Vasas Óbuda női röplabdacsapata a magyar válogatott Glemboczki Zórával erősítette meg keretét.

A fővárosi klub honlapjának pénteki bejelentése szerint a 23 éves játékos azért szerződött a fővárosba, hogy „az Extraliga legjobb négyes ütője legyen”.

„Szerettem volna Magyarországon egy olyan klubba szerződni, ahol a lehető legtöbb játéklehetőséget kaphatom. Ez persze nem lesz egyszerű, hiszen én leszek az új érkező egy összeszokott csapatban, ahol a posztomon is nagyon jó játékosok vannak, de azért jövök, hogy megharcoljak a helyemért” – jelentette ki Glemboczki, aki a nagy rivális Békéscsabától szerződött a Vasashoz.

„Soha nem fogom elfelejteni, honnan jöttem, mindig hálával fogok emlékezni a nevelőegyesületemre, ugyanakkor úgy éreztem, váltanom kell. Örülök, hogy Magyarország jelenlegi legjobb klubjában folytathatom a pályafutásomat, nagyon várom, hogy a Bajnokok Ligájában is pályára léphessek” – fogalmazott a 15-szörös válogatott ütőjátékos, aki a tavalyi Európa-bajnokságon és idén az Európa-ligában is ott volt Alessandro Chiappini nemzeti csapatában.

Glemboczki előtt a Vasas három, a saját utánpótlásából felhozott, a felnőtt keretnél is számításba vett korosztályos válogatott játékos - Botyánszki Fanni, Fekete Fanni és Kiss Lilla - mellett egy brazil feladó szerződtetését is bejelentette.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik