Pályafutása utolsó meccsére készült az Európa-liga-győztes magyar röplabdázó

Vágólapra másolva!
2024.04.24. 13:11
Vacsi Evelin pályafutása utolsó meccsét játssza csütörtökön (Fotó: Földi D. Attila)
Az idény végén befejezi pályafutását Vacsi Evelin Európa-liga-győztes röplabdázó.

A 30 éves, 41-szeres válogatott játékos döntéséről klubja, a MÁV Előre számolt be honlapján.

A bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes center éppen Székesfehérváron kezdte pályafutását, később megfordult a BSE, a Vasas Óbuda, a Fatum Nyíregyháza, a KNRC, a Haladás és a Szent Benedek RA csapataiban, mielőtt tavaly nyáron visszatért nevelőegyütteséhez.

„Számomra hatalmas boldogság, hogy egy olyan csapatban zárhatom le a pályafutásom, ahol a legjobb barátnőim velem vannak, és a csapaton belül is olyan kapcsolatok születtek, amelyek tovább kísérnek majd, nem szakadnak meg. Hiszem, hogy sikerül megszereznünk a bajnoki érmet, mert nagyon megérdemeljük, ugyanakkor meg is kell küzdenünk azért, hogy győztesként fejezhessük be az idényt” – utalt Vacsi arra, hogy együttese csütörtökön, idegenben zárja az Extraliga bronzpárharcát a Békéscsaba ellen.

Vacsi a korosztályos nemzeti csapatok után 2012 és 2016 között erősítette a felnőtt válogatottat, amellyel részt vett a 2015-ös Európa-bajnokságon is.

Legfrissebb hírek

A MÁV Előre nyerte meg az alapszakaszt a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.03.01. 22:56

Idegenben nyert és a legjobb négy között a Fatum a női Extraligában

Röplabda
2025.02.28. 20:51

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Elsőként a Békéscsaba jutott be a női röplabda Extraliga elődöntőjébe

Röplabda
2025.02.22. 20:19

A továbbjutás kapujában a Békéscsaba és a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.18. 21:07

Csak a Kaposvár nyert idegenben az Extraliga negyeddöntőjének 1. mérkőzésein

Röplabda
2025.02.13. 21:25

Békéscsabai győzelemmel zárult a női Extraliga alapszakasza

Röplabda
2025.02.05. 20:45

Szettet nyert, de pont nélkül maradt az SZBRA a női röpi Extraligában

Röplabda
2025.02.04. 21:12
Ezek is érdekelhetik