Női röplabda Extraliga: centerrel erősített a Nyíregyháza

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.20. 16:38
Fotó: fatumnyiregyhaza.hu
A Fatum-Nyíregyháza az „egészségügyi joker” lehetőséget kihasználva Nagy (Kalicanin) Sanjával erősítette meg a keretét.

A nyírségiek kedden a közösségi oldalukon jelentették be, hogy megállapodtak a szerb születésű, de magyar állampolgárságú, a nemzeti együttesben egyszer szereplő centerrel arról, hogy az idény végéig őket segíti. A 34 éves játékos szerződtetésére a magyar válogatott Lászlop Alexandra fáradásos törése miatt volt szükség.

Az átigazolási időszak ugyan január 31-én lejárt, de a versenykiírás értelmében szezononként legfeljebb egyszer minden csapat élhet az úgynevezett „egészségügyi joker” lehetőségével.

„Ez abban az esetben használható, ha a csapatban olyan sérülés következik be, amelyből a sportoló felépülése három hónapnál hosszabb időt vesz igénybe, és ezt a tényt a Magyar Röplabdaszövetség által megbízott orvos/egészségügyi személyzet megerősítette” – áll a versenykiírásban.

Nagy Sanja (leánykori nevén Kalicanin) 2017 és 2019 között két éven át erősítette a Nyíregyházát, ezt követően a Vasas Óbuda játékosa volt, onnan vonult vissza a 2021–2022-es idény végén.

A center azóta férjhez ment a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányához, ifjabb Nagy Péterhez.

A Nyíregyháza az Extraliga negyeddöntőjében vasárnap idegenben aratott háromszettes győzelmet a MÁV Előre ellen, így 1–0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A második meccs csütörtökön lesz a szabolcsi vármegyeszékhelyen.

 

Legfrissebb hírek

Győzelemmel melegített női röplabda-válogatottunk az Európa-ligára

Röplabda
2025.05.25. 17:21

Röplabda: győzelem a horvátok elleni edzőmeccsen

Röplabda
2025.05.16. 14:59

Röplabda: az esküvőjére és a civil életre készül Szakmáry Gréta

Röplabda
2025.05.16. 09:18

Női röplabda Extraliga: több kezdőjátékos is távozik Kaposvárról – hivatalos

Röplabda
2025.05.14. 16:12

Sorozatban hatodik Eb-részvételre készül a női röplabda-válogatott – optimistán nyilatkozott Szedmák Réka

Röplabda
2025.05.09. 22:31

Röplabda: Szakmáry Gréta bejelentette visszavonulását

Röplabda
2025.05.08. 14:19

Petrenkó Brigitta ezüstéremmel távozik a Kanti Schaffhausen röplabdacsapatától

Röplabda
2025.04.28. 19:46

Németh Anett távozik a Perugia röplabdacsapatától

Röplabda
2025.04.26. 15:42
Ezek is érdekelhetik