Női röpi KeL: ismét a Mladosttal találkozik az elődöntőben a Békéscsaba

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.25. 11:18
Ismét a Mladosttal találkozik a Békéscsaba (Fotó: Facebook/BRSE)
Akárcsak tavaly, most is a HAOK Mladost Zagreb együttesével találkozik a Békéscsaba a női röplabda Közép-európai Liga elődöntőjében.

A magyar klub honlapjának beszámolója szerint a szerdán zárult alapszakaszban a horvát csapat végzett a második, a Békéscsaba a harmadik helyen, így egymással csatáznak a fináléba kerülésért.

Tavaly márciusban a Békéscsaba a hazai visszavágón kétszettes hátrányból fordítva, aranyjátszmában harcolta ki a továbbjutást, és végül története során harmadszor aranyérmes lett a sorozatban.

Fontos különbség az előző kiíráshoz képest, hogy idén Final Fourt rendeznek, azaz az elődöntő csupán egy meccsen dől el, ráadásul másnap már a fináléra is sor kerül. A másik ágon két szlovén együttes, a Calcit Kamnik és a Nova KBM Branik Maribor mérkőzik meg. A négyes döntőt március 2-án és 3-án rendezik, a helyszín viszont még kérdéses, erre a pályázatot február 5-ig lehet benyújtani a MEVZA-nak.
 

 

Legfrissebb hírek

Kump Alíz az Olaszországba igazolásáról: Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki

Röplabda
7 órája

Németh Anett Chieriben röplabdázik a következő idényben

Röplabda
2025.05.30. 12:03

Győzelemmel melegített női röplabda-válogatottunk az Európa-ligára

Röplabda
2025.05.25. 17:21

Röplabda: győzelem a horvátok elleni edzőmeccsen

Röplabda
2025.05.16. 14:59

Röplabda: az esküvőjére és a civil életre készül Szakmáry Gréta

Röplabda
2025.05.16. 09:18

Női röplabda Extraliga: több kezdőjátékos is távozik Kaposvárról – hivatalos

Röplabda
2025.05.14. 16:12

Sorozatban hatodik Eb-részvételre készül a női röplabda-válogatott – optimistán nyilatkozott Szedmák Réka

Röplabda
2025.05.09. 22:31

Röplabda: Szakmáry Gréta bejelentette visszavonulását

Röplabda
2025.05.08. 14:19
Ezek is érdekelhetik