Női röpi CEV-kupa: hiába a jó békéscsabai kezdés idegenben

Vágólapra másolva!
2023.11.08. 21:40
null
Nem jött össze a bravúr Lengyelországban a Békéscsabának (Fotó: Facebook/BRSE)
A Békéscsaba jó kezdés után 3:1-re kikapott a lengyel Bielsko-Biala otthonában a női röplabda CEV Kupa első fordulójában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első, szerdai mérkőzésén.

Nem ígérkezett könnyűnek a Békéscsaba első mérkőzése a második számú európai kupasorozatban, a Bielsko-Biala ugyanis jelenleg veretlenül vezeti a lengyel élvonal tabelláját. Tóth Gábor vezetőedző tanítványai a magyar bajnokságban és a Közép-európai Ligában is egyszer-egyszer nyertek, illetve kikaptak, de majdnem egy hetet készülhettek a lengyelek elleni találkozóra.

Az első szettben nem tűnt úgy, hogy ez kifizetődik, mert a hazaiak hamar ötpontos előnyt építettek ki, ám 14–9 után a magyar együttes megrázta magát és a válogatott Glemboczki Zóra vezérletével, keveset hibázva előbb fordított, majd megnyerte a nyitófelvonást.

A második játszmát 6-0-s rohammal kezdte és már 15–6-ra is vezetett a Bielsko-Biala, és az észt Kertu Laak hatékony támadójátékának köszönhetően nem is engedte ki kezéből a sikert. A harmadik felvonásban a hazaiak még kevesebbet hibáztak, erre pedig nem volt válasza a Békéscsabának, amely a negyedik játszmát nagyon simán veszítette el, és maradt alul 95 perc alatt.

A mérkőzés legjobbja a hazaiak ütője, a 19 pontos Paulina Damaske volt.

RÖPLABDA
Női CEV-kupa, 1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért), 1. mérkőzés
BKS Bostik ZGO Bielsko-Biala (lengyel)
–Swietelsky-Békéscsaba 3:1 (–22, 21, 17, 12)
Bielsko-Biala, 1050 néző. V.: Grabovsky (cseh), Hulka (ukrán).
BIELSKO-BIALA: Nowicka 7, Damaske 19, Pacak 9, Laak 13, Borowczak 2, Majkowska 6. Csere: Mazur, Nowak (liberó), Abramajtys, Bidias 18, Ciesielczyk, Stachowicz. Vezetőedző: Bartłomiej Piekarczyk
BRSE: Pintér 8, Stepanenko 6, Strumilo 14, Bodnár, Aydinogullari 7, Glemboczki 11. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók), Kump 1, Kotormán, Stanchulova 7. Vezetőedző: Tóth Gábor
MESTERMÉRLEG
Bartlomiej Piekarczyk: – Nagyon nehéz volt ez a meccs, de erre is számítottunk. Nagyon jó csapat a Békéscsaba, alaposan kielemeztük a bajnoki mérkőzéseiket és a játékosaikat. Persze ezek után is elvárom, hogy a saját játékunkat játsszuk, mert amikor visszaesik a szintünk, az ellenfél ezt ki is használhatja. Ez történt ma is az első szettben, pokoli nyomás alá helyeztek minket, ezen el kell gondolkoznunk a visszavágó előtt.
Tóth Gábor: – Az elején bejött az, amit szerettünk volna, azt viszont mindenkinek tudnia kell a csapatból, hogy limitáltak a lehetőségeink, mindenkinek óriási az egyéni felelőssége. És amikor nem jön a teljesítmény kulcsembertől vagy kiemelt poszton szereplő játékostól, akkor ezek a lehetőségek még jobban beszűkülnek. Ezzel együtt is úgy gondolom, nagy lehetőséget hagytunk ki, persze minden tisztelet az ellenfélé, hiszen vezeti a lengyel bajnokságot, de még egy szettet nyerhettünk volna. Ez benne volt, különösen a másodikban, amikor visszajöttünk nagyobb hátrányból, aztán persze rohantunk az eredmény után, mert mindig beragadtunk az elején, majd totálisan pontatlanná váltunk, még védekezésben is. Amivel végig elégedett lehettem, az a nyitás volt, amik végig agresszívak maradtak és be is jöttek. Ezt is megtapasztaltuk, a visszavágóra sokkal jobb egyéni teljesítményekkel akarunk készülni és ott még lehet esélyünk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik