Férfi röplabda Extraliga: új edzőjével nyolc közé vágyik az újonc Szeged

Vágólapra másolva!
2023.09.11. 21:09
null
A nyolc közé szeretne jutni a férfi röplabdabajnokságban a Szeged (Fotó: Facebook/Szegedi Röplabda Sportegyesület)
Az újonnan kinevezett vezetőedző, Berkes Zoltán irányításával a nyolc közé jutást tűzte ki célul a férfi röplabdaélvonalban újonc Vidux-Szegedi RSE.

 

A klub szeptember elsején jelentette be, hogy a játékosként 13-szoros válogatott szakember veszi át Fésüs Erzsébettől a csapatot.

„A srácok motiváltak, ez a hozzáállás pedig engem is motivál. Nem szeretném gyökeresen megváltoztatni az elődöm által lerakott játékrendszer alapjait, inkább ehhez szeretnék még egy picit hozzátenni, erre szeretnénk építeni” – nyilatkozta az együttes honlapján Berkes.

A szakember szerint ha be tudnának kerülni a legjobb nyolc csapat közé az összevont bajnokságban, az kiemelkedő eredmény lenne.

„Két-három együttes kiemelkedik, de megváltoztak az erőviszonyok. Minden csapat kevesebb légióst foglalkoztat, így nagyobb esélyeink lehetnek a játszmagyőzelmekre” – nyilatkozta a vezetőedző.

„Sok olyan meccsben bízom, amelyen izgalmas a végjáték, ezek csalogatni fogják a nézőket az Újszegedi Sportcsarnokba” – fogalmazott a vezetőedző.

A szegediek október 8-án a DEAC otthonában kezdik az Extraliga és az NB I összevonásával létrejött 12 csapatos élvonal küzdelmeit.

Legfrissebb hírek

Önbizalom-növelő győzelemmel kezdett férfi válogatottunk az ezüst Európa-ligában

Röplabda
2025.06.14. 17:39

Röplabda: Grózer György a Pénzügyőr új vezetőedzője

Röplabda
2025.06.10. 21:44

30 éve a Medikémia a Pick Szegedet is „lenyomta”

Képes Sport
2025.06.09. 10:25

Férfi röpi: Pádár Krisztián Monzába szerződött

Röplabda
2025.05.30. 14:17

A MÁV Előre férfi röpisei számára a bajnoki finálé első meccse volt a legnehezebb

Röplabda
2025.05.30. 10:46

Férfi röplabda Extraliga: négyen biztosan távoznak az ezüstérmes Kaposvártól

Röplabda
2025.05.28. 17:26

Férfi röplabda Extraliga: távozik az ezüstérmes Kaposvár vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.26. 14:35

Férfi röplabda Extraliga: Omar Pelillo marad a duplázó MÁV Előre vezetőedzője

Röplabda
2025.05.23. 15:29
Ezek is érdekelhetik