Strandröpi: a mutatott játékára is büszke az U18-as Eb-bronzot nyerő páros

Vágólapra másolva!
2023.08.28. 20:00
null
Történelmi sikert ért el a Veress, Tari duó Madridban (Fotó: Facebook/magyarroplabdaszovetseg)
Nemcsak a megszerzett történelmi bronzéremre, hanem a mutatott játékára is büszke a Veress Ákos, Tari Bence strandröplabdapáros, amely vasárnap harmadik helyen végzett a madridi U18-as Európa-bajnokságon.

 

A magyar szövetség közösségi oldalán hétfőn Veress arról beszélt, hogy a nyárra kitűzött céljuk a minél jobb Európa-bajnoki szereplés volt, de a bronzéremmel felülmúlták elvárásaikat.

„Ahogy egyre több csapattal alakítottunk ki szoros kapcsolatot, annál inkább éreztem, hogy egyfajta tiszteletet vívtunk ki a többi párostól. Az érem sokat jelentett nekünk, de leginkább attól vagyunk boldogok, hogy a játékunkból a lehető legtöbbet ki tudtuk hozni. Ez az Eb-bronz eddigi legjobb eredményünk, azonban itt még nem állunk meg” – mondta Veress Ákos.

Csapattársa, Tari Bence szerint a stresszmentes játék volt a sikerük kulcsa.

„Ez az érem csak egy mérföldkő, ettől függetlenül nagyon boldogok vagyunk. Nagyon jó érzés, hogy nekünk sikerült a sportágban első magyarként érmet hozni Európa-bajnokságról, még csak most kezdjük felfogni, hogy mit értünk el. Az egész tornán nagyon akartuk a győzelmet, de nem stresszeltünk rá, hanem higgadtak tudtunk maradni feszült szituációkban is, és végül ennek köszönhetően diadalmaskodtunk” – jelentette ki a strandröplabdázó.

Soós Izsák szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a negyvenfokos hőség mellett a mély homokkal is meg kellett küzdenie tanítványainak, akikre „mérhetetlenül büszke”, mert mentális erejükkel kiemelkedtek a többi páros közül.

„Fél napunk volt hozzászokni a nagy meleghez és az extra mély, csuszamlós homokhoz. A csoportban három, nálunk magasabban jegyzett párost, az osztrákokat, a portugálokat és a tornán ötödik kiemelt franciákat sikerült legyőznünk feszült és szoros meccseken” – elevenítette fel a történteket a tréner.

Soós kiemelte, igyekezett levenni a terheket a játékosokról, hogy csak saját magukra és a meccsekre tudjanak koncentrálni.

„Bence és Áki összesen hat nehéz meccset nyert meg és csak a későbbi győztes dánoktól kaptak ki minimális különbséggel. Túl azon, hogy mind technikai, mind fizikai szinten felvették a versenyt az európai elittel, mentális képességeik kiemelték őket a mezőnyből. Bár nagy fáradtság volt bennük a verseny vége felé, higgadtak tudtak maradni a döntő pillanatokban, megtalálták a megoldásokat, teljesítményüknek pedig egy gyönyörű bronzérem lett a gyümölcse” – elemzett a szövetségi kapitány.

Tari és Veress a szakág első magyar kontinensbajnoki érmét szerezte vasárnap azzal, hogy a harmadik helyért rendezett összecsapáson legyőzte holland ellenfelét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik