Férfi röpi Extraliga: az újonc Miskolc ellen kezd a címvédő Kaposvár

Vágólapra másolva!
2023.08.30. 12:15
null
A címvédő Kaposvár a Miskolc ellen nyitja az idényt (Fotó: Földi Imre, archív)
A címvédő Fino Kaposvár a története első élvonalbeli idényére készülő MEAFC-Miskolc ellen, hazai környezetben kezdi a férfi röplabda Extraliga 2023–2024-es idényét.

 

A somogyiak honlapja szerint a címvédő október 7-én, a Kaposvár Arénában fogadja a miskolciakat.

A sorsolás kapcsán az újonc vendégeket edző Bagó László a klubhonlapon azt mondta, az első három fordulóban az elmúlt évek három meghatározó csapatával – a Kaposvár után a Kazincbarcikával, majd a Pénzügyőrrel – találkoznak, de „nem ijednek meg senkitől”.

„Nálunk Borsodban az a mondás járja, hogy a kocsmában is a legerősebbet kell először pofán vágni. Viccet félretéve, egyet biztosan ígérhetek: ugyan újoncok vagyunk, de egy csapat sem vehet minket félvállról” – fogalmazott a tréner.

Az Extraligával kapcsolatos további hír, hogy a MAFC-BME a következő idényben a Pénzügyőr Kőér utcai sportcsarnokában játssza hazai mérkőzéseit.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: sima sikerrel rajtolt a címvédő

Röplabda
3 órája

Férfi röplabda Extraliga: MAFC-győzelem Szegeden

Röplabda
2025.10.22. 20:28

Magas színvonal és izgalmas csaták várhatók – kezdődik a férfi röplabda Extraliga

Röplabda
2025.10.20. 09:55

Új vezetőedző, új névadó szponzor és új hazai pálya a dágiaknál

Röplabda
2025.09.24. 18:12

Férfi röpi Extraliga: Deák Márk marad a Kecskemét vezetőedzője

Röplabda
2025.09.17. 18:31

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
2025.08.19. 13:52

Férfi röplabda Extraliga: tizenhárom csapat az élvonalban

Röplabda
2025.08.01. 18:07

A férfi röplabda-válogatott centere Franciaországba igazolt

Röplabda
2025.07.26. 17:36
Ezek is érdekelhetik