Röplabda: három férfi és négy női magyar klub indul az európai kupákban

Vágólapra másolva!
2023.07.05. 11:55
null
A kaposváriak a BL-selejtezőben szerepelnek (Fotó: FINO Kaposvár)
Címkék
A férfiaknál három, a nőknél négy magyar klub nevezett az európai röplabdakupák 2023–2024-es idényére.

 

Az európai szövetség (CEV) tájékoztatása szerint a férfiaknál a magyar bajnok Kaposvár a Bajnokok Ligája selejtezőjében indul, míg a kupagyőztes Pénzügyőr SE és a bajnoki ezüstérmes MÁV Előre a harmadik számú sorozatba, a Challenge-kupába adta be a jelentkezését.

A nőknél a bajnok és kupagyőztes Vasas Óbudánál már korábban közölték, hogy főtáblások lesznek a BL-ben, mellettük a mindkét magyar sorozatban ezüstérmes Swietelsky-Békéscsaba és az Extraligában harmadik Szent Benedek RA a CEV-kupában, a bajnoki negyedik Fatum-Nyíregyháza a Challenge-kupában indul.

A CEV honlapjára felkerült dokumentumból az is kiderül, hogy a Vasas a negyedik kalapból várja a BL-főtábla sorsolását, míg a kaposvári férficsapat 13 riválissal szemben, csoportkörös rendszerben próbálhatja meg kivívni a főtáblára kerülést. Az első selejtezőkörben a két négy- és két háromcsapatos csoportból kettő-kettő együttes jut tovább, majd a második körben kialakított két négyes csoport győztesei jutnak fel a húszcsapatos főtáblára.

A BL-selejtező, valamint a többi sorozat sorsolását július 19-én rendezik Luxemburgban.

Legfrissebb hírek

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
3 órája

Létszámellenőrzés – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Minden más foci
4 órája

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
4 órája

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
4 órája

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

Bajnokok Ligája
4 órája

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
5 órája

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik