Női röpi BL: újabb győzelmével a főtábla kapujában a Vasas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.11.01. 21:43
null
Nagy siker kapujában a Vasas (Fotó: cev.eu)
A Vasas Óbuda 3:0-ra nyert a spanyol La Laguna vendégeként kedden Tenerifén, a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, a párharc első összecsapásán, ezzel közel került a főtáblára jutáshoz – közölte az MTI.

A 2019–20-as szezonban a selejtezőből a főtáblára jutott Vasas az előző körben a belga aranyérmes Gentet szettveszteség nélkül, kettős győzelemmel búcsúztatta, míg spanyol riválisa a bosnyák Brcko ellen jutott tovább ugyancsak simán.

A magyar bajnok szombaton még bajnokit játszott, és közel tízórás utazás után, hétfő hajnali háromkor érkezett meg az Afrika partjai mellett található üdülőparadicsomba. A mérkőzést abban az 5100 néző befogadására alkalmas Pabellon Insular de Santiago Martín arénában – a helyi férfi kosárlabdacsapat otthonában – rendezték, amely a kétezres évek közepén kétszer is otthont adott a sorozat négyes döntőjének.

Az összecsapás első szettje közepes színvonalú játékot hozott, elsősorban azért, mert mindkét együttes sokat hibázott. A Vasas nyugodott meg előbb, és a játékrész derekán bemutatott jó sorozatának köszönhetően végül izgalmak nélkül szerezte meg a vezetést.

A második játszmára ritmust váltott a görög Jannisz Atanaszopulosz edzette magyar bajnok, és magyar válogatott ütője, Török Kata vezérletével hatalmas különbséggel duplázta meg előnyét.

A harmadik felvonásra rendezte játékát a tenerifei együttes, és a szett derekáig egy-két ponttal vezetett is. Mindkét csapat változatosan szervezte ekkor támadójátékát, a spanyolok néhány jó blokkal megzavarták a Vasas játékosait, így a hajrá előtt biztosnak tűnő, négypontos előnyt építettek ki. A piros-kékek azonban nem adták fel, Török támadásaival két szettlabdát hárítva fordítottak és lezárták a 88 perces mérkőzést.

RÖPLABDA
Női Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés
Tenerife La Laguna (spanyol)–Vasas Óbuda 0:3
(19, 13, 24)
Tenerife, 995 néző. V: Kaiser (francia), Szabó-Alexi (román).
LA LAGUNA:Nsungimina 9, Wolowicz 7, Aranda Munoz 1, Arredondo 9, Niece 7, Lengweiler 7.Csere:Llabrés (liberó), Arán Clavería, Gustafsson.Vezetőedző:Juan Diego Garcia Diaz.
VASAS:Török 15, Papp O. 9, Bannister 13, Bojko 10, Abdulazimova 11, Skripak.Csere:Juhár (liberó), Jámbor, Fricová, Vezsenyi.Vezetőedző:Jannisz Atanaszopulosz.
MESTERMÉRLEG
Jannisz Atanaszopulosz:– Büszke vagyok a csapatra, mert bár az eredmény újra 3:0 lett, és aki csak ezt látja, azt gondolhatja, könnyű meccs volt, egyáltalán nem volt az. Ne feledjük, a spanyol bajnok volt az ellenfelünk, de a nyitásaink és a blokkvédekezésünk is rendben volt, ez jelentette ma a különbséget. Amikor az ellenfél nyomást helyezett ránk, nálunk is támadt zavar, de túljutottunk rajta és meg tudtuk fordítani a harmadik szettet. Nem felejtjük azonban, hogy még csak az első találkozón vagyunk túl, jövő szerdán vár ránk egy visszavágó.

A visszavágót jövő szerdán 18 órától rendezik Budapesten, a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban. A továbbjutó a BL húszcsapatos csoportkörben folytathatja szereplését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik