Röplabda MK: kedvező sorsolást kapott a női címvédő Vasas

MTI és R. P.MTI és R. P.
Vágólapra másolva!
2022.09.12. 17:30
null
Fotó: Imre György
A Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) székházában elkészítették a Magyar Kupa 2022–2023-as kiírásának sorsolásait.

 

Az MRSZ közösségi oldalának hétfői beszámolója szerint a férfiaknál a címvédő, elmúlt három kiírásban győztes Pénzügyőrre az első körben – a legjobb 16 között – NB I-es, vagy Budapest bajnokságban szereplő rivális vár, ezt követően az Extraligában újonc MÁV Előre SC-Foxconnal mérkőzhet meg, míg az elődöntőben a Kecskeméti RC-vel találkozhat az alsó ágon.

A felső ág jóval nehezebbnek tűnik, ugyanis az idén tavasszal ezüstérmes Kazincbarcika és a bronzérmes Kaposvár mellett ide kapott besorolást a bajnokságban harmadik MAFC, valamint az ugyancsak Extraliga-résztvevő Kistext SE és DEAC is.

A nőknél a címvédő és bajnok Vasas Óbuda másodosztályú rivális ellen kezd a nyolcaddöntőben, ezt követően – a papírforma alapján – az MTK Budapesttel mérkőzhet, míg az elődöntőben a Fatum-Nyíregyháza, UTE, MÁV Előre SC-ST. Solar hármasból kaphat ellenfelet.

A felső ág itt is „sűrűbb”, ugyanis a tavasszal döntős, bajnokságban bronzérmes Szent Benedek RA-ra már a negyeddöntőben nehéz rivális, a Kaposvár várhat, az ottani továbbjutónak pedig a döntőbe kerülésért vélhetően a bajnoki ezüstérmes Békéscsabát kell majd legyőznie.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Röplabda MK: már kaphatók a belépők a miskolci négyes döntőre

Röplabda
2025.02.21. 17:05

Továbbjutott a Nyíregyháza a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2024.12.19. 18:44

Férfi röplabda Magyar Kupa: vendégként győzött magabiztosan a Kazincbarcika

Röplabda
2024.12.18. 20:51

Férfi röpi MK: újra a Kecskemét lett a bronzérmes

Röplabda
2024.03.10. 19:17

Röplabda MK: „Bizonyítsátok be, hogy a röplabda szerethető, izgalmas észjáték!”

Röplabda
2024.03.05. 17:33

Férfi röplabda Magyar Kupa: elődöntős a Kecskemét is

Röplabda
2024.01.16. 21:41

Röpi MK: trónfosztásra, illetve újabb Pénzügyőr-diadalra van kilátás

Röplabda
2023.03.11. 13:05

Röplabda: parádés mérkőzésekre van kilátás a hétvégi Magyar Kupa-döntőben

Röplabda
2023.03.07. 15:06
Ezek is érdekelhetik