Röplabda: Koch a vereségek ellenére elégedett a válogatottal

Vágólapra másolva!
2022.07.29. 15:46
null
Koch Róbert (Fotó: Tumbász Hédi)
Ugyan a horvátok elleni mindkét felkészülési mérkőzését elveszítette az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi röplabda-válogatott, Koch Róbert szövetségi kapitány mégis elégedett volt csapatával.

A magyar szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint a nemzeti csapat szerdán és csütörtökön is kikapott, előbb 3:0-ra, másnap 3:1-re.

Koch Róbert a meccsek után azt mondta, hasznos találkozókat játszottak Horvátországban, amelyek maximálisan szolgálták a csapat fejlődését.

„A mérkőzéshiány nagyon látszik a csapatomon, horvát ellenfelünk csaknem harminc találkozót játszott idén. A támadásbefejezésünk sokat javult, gyors, dinamikus játékot játszunk. Amiben sokat kell fejlődnünk, az a sáncmunka, sem fizikailag, sem gyorsaságban nem tudjuk megközelíteni ellenfeleinket, amit más módon kell kompenzálnunk" – értékelt a szövetség weblapjának Koch.

A tréner pozitívumként emelte ki, hogy a nyitásaik hatékonysága nagyon jó volt, más kérdés, hogy az Európa-ligában bronzérmes riválisé még inkább, ez „minden szettben döntőnek bizonyult".

„Az ambíció, a motiváltság rendben volt, az agresszivitás még mindig kevés. A reakcióidőnk a játék legtöbb elemében lassú, ebben kell sokat fejlődni, ehhez szükséges, hogy a szezon alatt is hasonló inger érje a játékosokat. A fiúk magukhoz mérten jól teljesítettek, ez a legfontosabb" – zárta Koch.

A mieink hétfőn még egy edzőmérkőzésen szerepelnek, majd szerdán hazai pályán a spanyolok ellen kezdik meg Eb-selejtezős szereplésüket. A csoportban még Szlovákia és Grúzia (Georgia) szerepel, a négyesekből a csoportelsők mellett az öt legjobb második jut ki a jövő őszi kontinenstornára.

Legfrissebb hírek

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztük a svédeket

Röplabda
2025.07.08. 18:33

Győzött és ezüstérmes a férfi röplabda-válogatott az Ezüst Európa-ligában

Röplabda
2025.07.06. 19:41

Idegenben harcolta ki a döntőbe jutást férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.29. 19:37

Röplabda Ezüst Európa-liga: sima vereségével nehéz helyzetben a férfiválogatott

Röplabda
2025.06.28. 19:30

Röplabda: a finálé a tét Ängelholmban és Amstettenben is

Röplabda
2025.06.28. 10:08

Grúzia ellen is magabiztosan nyert férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.22. 18:49

Férfi röplabda Európa-liga: izlandi győzelem Kecskeméten

Röplabda
2025.06.21. 20:00

Férfi röplabda Európa-liga: a mieink simán legyőzték Izlandot

Röplabda
2025.06.20. 18:43
Ezek is érdekelhetik