Férfi röpi Extraliga: Dávid Zoltán marad az újonc MÁV Előre vezetőedzője

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.25. 14:39
null
Dávid Zoltán marad az újonc MÁV Előre vezetőedzője (Fotó: fehervarvolley.hu)
Az Extraligában is Dávid Zoltán irányítja az újonc MÁV Előre SC-Foxconn férfi röplabdacsapatát – írja az MTI.


A székesfehérvári klub honlapjának a tréner hétfőn elmondta, együttesével a legjobbak között is szeretné folytatni azt a munkát, melyet az NB I-ben elkezdett.

„Sokáig tartott, mire tudatosult a játékosokban, hogy mit is szeretnék, hisz ők más szemléletben éltek eddig és máshogy látták ezt a sportot, mint én. Hitre, alázatra, küzdeni tudásra és nyerni akarásra van szükség mindenkitől” – fogalmazott a szakember, aki korábban a Kecskeméttel háromszor jutott döntőbe a Magyar Kupában, amelyet egyszer meg is nyert.

A korábbi válogatott játékos kiemelte, bár az első idényben a bennmaradás lesz a céljuk, biztos abban, hogy fel tudják venni az Extraliga tempóját, ahol szeretnének dinamikus, gyors röplabdát játszani.

„Fizikailag nem vagyunk kevesebbek, mint a többi csapat. Ami ellenünk szól, az a tapasztalatlanság. Idő kell ahhoz, hogy megszerezzük a megfelelő rutint. Évekbe fog telni, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne addig is eredményt elérni” – tette hozzá a 41 éves szakember, akinek együttesében a fiatal magyar játékosok mellett lesznek idegenlégiósok is.

A MÁV Előre – amelynek a női csapata is kivívta a feljutást – a Dunaújváros helyét veszi át a nyolccsapatos Extraligában.

Legfrissebb hírek

Férfi röpi: Pádár Krisztián Monzába szerződött

Röplabda
18 órája

A MÁV Előre férfi röpisei számára a bajnoki finálé első meccse volt a legnehezebb

Röplabda
22 órája

Férfi röplabda Extraliga: négyen biztosan távoznak az ezüstérmes Kaposvártól

Röplabda
2025.05.28. 17:26

Férfi röplabda Extraliga: távozik az ezüstérmes Kaposvár vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.26. 14:35

Férfi röplabda Extraliga: Omar Pelillo marad a duplázó MÁV Előre vezetőedzője

Röplabda
2025.05.23. 15:29

Olasz diadal a férfi röplabda Bajnokok Ligájában

Röplabda
2025.05.19. 00:37

Francia bajnok lett a röplabdázó Gergye Roland

Röplabda
2025.05.18. 15:30

Férfi röplabda Extraliga: távozott a MAFC vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.16. 11:59
Ezek is érdekelhetik