Röplabda: Németh Szabolcs a mennyből a pokolba jutott

– Csalódottságot – mondta Németh Szabolcs, akinek a Kaposvár elleni vereség után köszönték meg a munkáját a Nyíregyháza női röplabdacsapatánál. – Viszont nem haragszom senkire, és dühös sem vagyok.

– Hol kezdődött a mélyrepülés?
– Távozott a feladó, Sara Najdic, illetve a centerünk, Neira Ortiz Ruiz is. A nyáron igazolt játékosok nem ütötték meg azt a szintet, amit elvártunk tőlük. A Békéscsaba és a Vasas több poszton is erősebbnek bizonyult, mint mi.

– Voltak ebből nézeteltérések?
– Csak olyanok, amilyenek egy átlagos munkahelyen is előfordulnak. Frusztráltak voltunk az állandó eredményhajszolás miatt, hiszen egy profi együttest az eredmények minősítenek. Személyes ellentétek nem alakultak ki.

– Igazából ki a felelős?
– Mivel közös munkáról van szó, ezért bizonyos problémákért a szakvezetőség, más helyzetekért én vállalom a felelősséget. A játékosokra nem mutogatok, hiszen a keretet én állítottam össze a szakmai stábbal, az eredmények mégsem javultak. Egyszerűen mentális blokk alakult ki csapaton belül. Értetlenül álltam én is a történtek előtt.

– Hogyan lehetett volna kezelni a helyzetet?
– Sokkal több kommunikációval. Arra készültünk a játékosokkal, hogy megváltjuk a világot. Ezt gondolták a szurkolók és a lányok is. Ha úgy játszottunk volna a mérkőzéseken, ahogyan az edzésen, biztosan másképp alakul minden.

– Megnyerték volna a kupát?
– Nem biztos, de a döntőbe bejutottunk volna… Egyébként a rájátszás első találkozója után biztos voltam benne, hogy megnyerik a lányok a második mérkőzést, teljesen mindegy, ki ül le a kispadra. Néha kell egy pofon, hogy felállj a padlóról!

– Szasa Nedeljkovics érkezésekor sejtette, hogy ő válthatja a kispadon?
– Biztos voltam benne, csak a nap volt a kérdés, mikor kell távoznom. Már akkor tudtam, hogy a következő idényt mással képzeli el a szakvezetőség, de szerettem volna befejezni az évadot.

– Mi történt a Kaposvár elleni első mérkőzésen?
– Nem akarok és nem is szabad magyarázkodni, saját magunkat küldtük padlóra. A hazai pályán elszenvedett vereség csak a pont volt az i-n. Nem volt kérdés, a vezetőségnek lépnie kellett. Nem volt más lehetőség, csak a menesztés.

– Sikerült a lányoktól elbúcsúznia?
– Igen. Szerencsére a szakvezetőséggel is úgy váltunk el egymástól, hogy nem szidtuk és pocskondiáztuk a másikat, megköszönték a munkámat, emellett lehetőséget adtak arra, hogy külön elbúcsúzzam a lányoktól.

– Gondolom, nem volt könnyű…
– Egyáltalán nem. Amikor korábban bementem hozzájuk az öltözőbe, mindig tudtam, mit mondjak. Ezúttal remegve fogtam meg a kilincset, dúltak bennem az érzések… Biztattam őket, hogy kamatoztassák a tőlem kapott tudást, és lépkedjenek folyamatosan előre a pályájukon.

– A csalódottság mellett azért büszke is?
– A tavalyi két aranyérem az enyém, azokat már nem veszi el tőlem senki. Tisztában vagyok azzal, hogy akkor a stábommal nagyon sokat dolgoztunk a bajnoki és kupagyőzelemért. Nagyon megszerettem a várost, a csapatot, viszont ez a korszak lezárult.

– Három hónappal ezelőtt még az év legjobb női csapatot irányító edzőjének választották, most pedig új klubot kell keresnie.
– A mennyből a pokolba jutottam.

– Hívták már valahová?
– Egyelőre minden csapat még a rájátszásra koncentrál, viszont voltak már előremutató telefonbeszélgetéseim, ami rengeteg erőt ad, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy nem a véletlen műve volt a tavalyi siker.

– Itthon marad?
– Biztos, hogy idehaza maradok, már csak a három gyermekem miatt is. Mindenképpen olyan helyen szeretnék munkát vállalni, ahol hosszú távon gyökeret verhetek, de mint tudjuk, ember tervez, Isten végez. Így volt ez a Nyíregyházánál is.