Röplabda: Grózer György CEV-kupát nyert a Monzával

Vágólapra másolva!
2022.03.24. 09:03
A Grózer Györggyel felálló Vero Volley Monza nyerte meg a férfi röplabdázók CEV-kupáját – írja az MTI.

Az olasz együttes – honlapjának beszámolója szerint – a fináléban a múlt héten, valamint szerdán is 3–0-ra legyőzte a francia Tours VB együttesét, ezzel története első nemzetközi trófeáját szerezte.

A 37 éves magyar-német kettős állampolgárságú feladóátló elévülhetetlen érdemeket szerzett a sikerben, ugyanis a kezdőcsapat tagjaként az első, hazai találkozón 15, a franciaországi visszavágón pedig 11 pontot szerzett. Az olaszok a fináléig vezető úton horvát, török, spanyol, majd orosz ellenfelet búcsúztattak úgy, hogy mindössze három játszmát veszítettek.

Grózernek ez pályafutása harmadik nemzetközi sikere: 2014-ben az orosz Belgoroddal Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert.

Grózer a Vasas utánpótlásában kezdett játszani, majd a Dunaferrben és a Kaposvárban szerepelt, s 2002-ben igazolt Németországba. A 2000-es évek második felében többször pályára lépett a magyar válogatottban, de később úgy döntött, hogy a német színeket képviseli. Az Európa-ligában 2009-ben arany-, a 2017-es Európa-bajnokságon ezüst-, míg a 2014-es világbajnokságon bronzérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

A MÁV Előre nyerte meg az alapszakaszt a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.03.01. 22:56

Férfi röpi Extraliga: a 22. mérkőzését is elveszítette a Dunaújváros

Röplabda
2025.02.27. 21:18

Röplabda MK: már kaphatók a belépők a miskolci négyes döntőre

Röplabda
2025.02.21. 17:05

Férfi röpi Extraliga: a Dág otthon, a Miskolc idegenben nyert

Röplabda
2025.02.16. 20:30

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert a MÁV Előre

Röplabda
2025.02.12. 19:32

Közel volt a meglepetéshez Debrecenben a TFSE a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.08. 22:17

Nagy csatában ötjátszmás miskolci siker született a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.07. 22:26

Férfi röplabda Extraliga: megvált vezetőedzőjétől a Szeged

Röplabda
2025.01.24. 11:26
Ezek is érdekelhetik