Hóröplabda: elődöntősök a magyarok a törökországi Európa Touron

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 17:12
null
Hackl Szilvia, Czene Adrienn (állnak), Lutter Eszter és Győri Panna (guggolnak) a szakág eddigi legjobb eredményét érték el (Fotó: hunvolley.hu)
A szakág eddigi legjobb eredményét érte a Czene Adrienn, Győri Panna, Hackl Szilvia és Lutter Eszter összeállítású magyar hóröplabda-csapat, azzal, hogy bejutott az elődöntőbe a törökországi Kayseri-Erciyesben zajló hóröplabda Európa Tour-verseny elődöntőjébe.

 

A Ball SC és a Penta-KSE versenyzőiből összeállt magyar csapat az első meccsét még elveszítette a második helyen kiemelt románok ellen (15:11, 15:10) ellen, ám ezt követően három játszmában, hátrányból fordítva előbb legyőzték a házigazda törökök negyedik (13:15, 15:8, 15:9), majd a második csapatát (10:15, 15:12, 15:7) is, ezzel pedig bejutottak az elődöntőbe, ahol vasárnap visszavághatnak a románoknak. A másik ágon az olaszok meccselnek majd a törökök első csapatával.

A leginkább a strandröplabdára hasonlító szakágban (a pálya mérete és a háló magassága ugyanaz, csak itt hárman szerepelnek egy csapatban és havon játszanak, stoplis cipőben), amely már bemutató sportágként szerepelt a pjongcsangi téli olimpián is, 2018-ban már elértek két 4. helyet versenyzőink Európa Tour-versenyeken, ám akkor még párosok versenyeztek egymással.

Mióta a következő évben felemelték a létszámot három főre és egy cserejátékos is pályára léphet, azóta tavaly 5. hely volt a mieink legjobb helyezése, most viszont legrosszabb esetben is a negyedik helyen végeznek a lányok, akik közül Győri már kétszeres országos bajnok ebben a szakágban, tavaly pedig ezüstérmes volt a strandröplabda ob-n, Lutter hatszoros strandröplabda- és egyszeres hóröplabda-bajnok, míg Czene és Hackl együtt strandröplabda ob-fordulón volt már ezüstérmes, előbbi pedig a decemberi hóröplabda országos bajnokságon lett harmadik.

Legfrissebb hírek

Hóröplabda: döntőbe jutottak a magyar lányok az Európa Touron

Röplabda
2022.03.20. 10:18

Hóröplabda ob: a Soós, Tari, Veress hármas nyert a férfiaknál

Téli sportok
2021.12.18. 22:32

Strandröpi ob: Hajósék Tatán is megállíthatatlanok voltak

Röplabda
2021.06.20. 18:45

Hóröplabda: az Exatlon és a Survivor főszereplője egy csapatban

Röplabda
2021.02.19. 14:02

Így éltük meg 2020-at: Ruhástól a Lupa tóban – új királynők a strandon

Röplabda
2020.12.29. 17:28

Strandröplabda: visszavonult a hatszoros bajnok Lutter Eszter

Röplabda
2020.11.03. 09:29

Strandröplabda: nem lesz címvédés a női ob-n

Röplabda
2020.08.10. 16:46

Videó – Irány a strand a csinos sportoló hölgyekkel!

NSO Tv Csapatsportok
2020.04.25. 19:10
Ezek is érdekelhetik