Női röpi: a Fatum elleni rangadó után is veretlen a Békéscsaba

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 19:46
null
Békéscsabai öröm (Fotó: Békés megyei Hírlap/Imre György)
Csütörtökön rendezték a női röplabda Extraliga 11. fordulójának rangadóját, amelyen az éllovas Swietelsky-Békéscsaba a bajnoki címvédő Fatum-Nyíregyházát fogadta. Bár három szoros szettben, de végül a hazaiaknak sikerült megőrizniük bajnoki veretlenségüket és újabb fontos lépést tettek az alapszakasz megnyerése felé.

 

A csabaiak kezdték jobban a mérkőzést, az első játszmában gyorsan elhúztak öt ponttal, s csak ekkor kezdtek játékba lendülni a vendégek. A szett közepére azonban sikerült visszazárkózniuk, s 14:14-nél újra egyenlő volt az állás. 18:18 után viszont megint a hazaiak percei következtek, s végül 24:20-nál jutottak szettlabdákhoz, amelyek közül a másodikat Kliszura értékesítette (25:21).

A második felvonás négy vendégponttal kezdődött. de aztán villámgyorsan rendezték a sorokat a békéscsabaiak és 1:5-ről sorozatban hét pontot szerezve fordítottak is. Lendületben maradt a Békéscsaba és 13:11 után sorozatban hat pontot szerezve léptek meg, a végén pedig 21:14-nél jutottak ismét játszmalabdához. Az más kérdés, hogy öt szettlabdát is hárítottak a vendégek, de végül rontott nyitásnak köszönhetően ezt a játszmát is sikerült lezárni (25:20).

A harmadik szettet a csabaiak kezdték jobban, 4:1-re is vezettek, de ekkor meg a nyíregyháziak fordítottak nagyon gyorsan. Sokáig fej fej mellett haladt a két csapat, de többnyire a hazaiaknál volt az előny. 18:17-nél vezettek utoljára a vendégek, utána viszont villámgyorsan megint elléptek a hazaiak és 24:21-nél három mérkőzéslabdájuk is volt. Azonban előbb Radosová támadásával, majd Glavinic ászával kettőt is sikerült hárítani. Tóth Gábor időt is kért, és jól tette, mert a következő labdamenetet Pekárik Eszter fejezte be eredményesen, lezárva ezzel a találkozót (25:23).

RÖPLABDA, NŐI EXTRALIGA
Swietelsky-Békéscsaba–Fatum-Nyíregyháza 3:0
(21, 20, 23)
Békéscsaba, 600
néző. V: Adler, Árpás.
BÉKÉSCSABA: Kornyijenko 4, Karhu 6, Pekárik 10, Drpa 17, Kliszura 12, Zólyomi 5. Csere: Molcsányi (liberó), Bodnár, Szatmári, Bagyinka, Strunjak. Vezetőedző: Tóth Gábor.
FATUM: Radonjics 2, Vaszileva 4, Pintér 8, Cicic 2, Radosová 17, Bodovics 8. Csere: Tóth F. (liberó), Lászlop, Milanova, Glavinic 5. Vezetőedző: Németh Szabolcs.
MESTERMÉRLEG
Tóth Gábor:
– Fontos győzelmet arattunk. A Magyar Kupa kiesés megviselte a csapatot, de a mai mérkőzésen bizonyítottuk, hogy van bennünk tartás!
Németh Szabolcs: – Enerváltan kezdtük a mérkőzést. Nem találtuk a meccs ritmusát. Sok hibával és hullámzóan játszottunk. A pontatlan játékunk ellenére minden szettben sikerült "magunkhoz térni" egy kis időre, de a szettek végén a hazai csapat mindig felül múlt bennünket. Csalódott vagyok. Gratulálok a Békéscsabának.

AZ ÁLLÁS
1. Swietelsky-Békéscsaba 11
33:6 31
2. Fatum-Nyíregyháza 7 4 26-15 22
3. Szent Benedek RA 7 2 23:9 21
4. Vasas Óbuda 7 2 23:12 20
5. 1. MCM-Diamant Kaposvár 4 6 15:19 13
6. UTE 3 7 12:23 8
7. MTK Budapest 1 9 7–28 4
8. DVTK
10 3:30 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik