RÖPLABDA, NŐI EXTRALIGA
Vasas Óbuda–MTK Budapest 3:0 (12, 12, 16)
Budapest, Folyondár utca, 200 néző. Vezette: Varjasi, Mezőffy
VASAS: Török 7, Kalicanin 4, Bannister 7, Bojko 12, Abdulazimova 2, Fábián 1. Csere: Juhár, Bamba (liberók), Vezsenyi 8, Kump 2, Király-Tálas 1, Takács D. 2, Papp 6, Zernovic 8. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz
MTK: Tettamanti 7, Boskó 2, Giommarini 3, Kilyénfalvi 6, Spaethling 2, Tatár 6. Csere: Weidemann (liberó). Vezetőedző: Leiszt Máté
MESTERMÉRLEG
Jannisz Atanaszopulosz: – Az MTK jó csapat, ezt azonban a sok hiányzó játékosa miatt ma nem tudta annyira bizonyítani, mint az első összecsapáson. Mi igyekeztünk mindenkinek lehetőséget adni, amivel éltek is a játékosok, végig koncentrálva és jól röplabdáztunk. Ma még örülünk a három pontnak, de hétfőn fontos rangadó vár ránk, vasárnaptól arra készülünk.
Leiszt Máté: – A héten sérülések, betegségek nehezítették a felkészülésünket, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért a korábban kevesebbet pályán lévőknek jó lehetőség adódott volna a bizonyításra. Nem vagyok elégedett, mert volt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor elengedtük a meccset, pedig azzal, hogy a Vasas is változtatott, talán felvillant némi esély, de így sima vereség lett a vége.RÖPLABDA, NŐI EXTRALIGA
Vasas Óbuda–MTK Budapest 3:0 (12, 12, 16)
Budapest, Folyondár utca, 200 néző. Vezette: Varjasi, Mezőffy
VASAS: Török 7, Kalicanin 4, Bannister 7, Bojko 12, Abdulazimova 2, Fábián 1. Csere: Juhár, Bamba (liberók), Vezsenyi 8, Kump 2, Király-Tálas 1, Takács D. 2, Papp 6, Zernovic 8. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz
MTK: Tettamanti 7, Boskó 2, Giommarini 3, Kilyénfalvi 6, Spaethling 2, Tatár 6. Csere: Weidemann (liberó). Vezetőedző: Leiszt Máté
MESTERMÉRLEG
Jannisz Atanaszopulosz: – Az MTK jó csapat, ezt azonban a sok hiányzó játékosa miatt ma nem tudta annyira bizonyítani, mint az első összecsapáson. Mi igyekeztünk mindenkinek lehetőséget adni, amivel éltek is a játékosok, végig koncentrálva és jól röplabdáztunk. Ma még örülünk a három pontnak, de hétfőn fontos rangadó vár ránk, vasárnaptól arra készülünk.
Leiszt Máté: – A héten sérülések, betegségek nehezítették a felkészülésünket, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért a korábban kevesebbet pályán lévőknek jó lehetőség adódott volna a bizonyításra. Nem vagyok elégedett, mert volt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor elengedtük a meccset, pedig azzal, hogy a Vasas is változtatott, talán felvillant némi esély, de így sima vereség lett a vége.
Diósgyőri VTK–1. MCM-Diamant Kaposvár 0:3 (–15, –14, –21)
Miskolc, Generali Aréna, 69 néző. Vezette: Sík, Ujházi
DVTK: Sitku, Baidiuk 8, Kuzelová 4, Sylejmani 11, Egri 5, Kiss E. 3. Csere: Kundrák, Balogh E. (liberók), Kalmár 2, Godó 6. Vezetőedző: Szabó Éva
KAPOSVÁR: Grbac 4, Matics 8, Wirth 10, Basnyakova 14, Szedmák 14, Lemmens 11. Csere: Szpin (liberó), Hegyi, Budai. Vezetőedző: Vincent Lacombe
MESTERMÉRLEG
Szabó Éva: – Azt kértem, hogy az első perctől kezdve koncentráljunk, ez azonban nem igazán sikerült. Az első és a második szettben a lányok nem hitték el, hogy hazai pályán saját közönségünk előtt behúzhatják a pontokat, így mindig futottunk az eredmény után. A harmadik szettben kezdtek el harapni, és ráérezni a játék ízére, de ez már késő volt.
Vincent Lacombe: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első két játszmában jobban játszottunk. A harmadik szettben alábbhagyott kicsit a figyelmünk, de ami a célunk volt, azt sikerült elérni, a három pontot megszereztük, és készülünk az UTE elleni mérkőzésre.